A felsőtúri templomkertben található Pongrácz Ádám-féle sírjelről már tettünk említést honlapunkon. Nemesemberünk 1807-ben hunyt el, akkor került véső nyughelyére. Fia, Joachim, aki Fogarassy Máriát vette feleségül, egy ideig Hont megye főszolgabírója is volt. Gyermekeik közül pedig többen is a katonai pályán jeleskedtek: Móric honvéd volt, György honvédtiszt, László pedig honvédalezredes, majd tábornok lett. 

Róla említi Bona Gábor Tábornokok és törzstisztek a szabadságharcban 1848-49 című könyvében, hogy az 1824-ben született László öccse volt a másik itteni tábornoknak, Pongrácz Istvánnak (1821), a szabadságharc egykori honvédőrnagyának (1987:270. p.)

Nos, ez némi kiigazítást kíván: a két magas rangú túri katona valójában másod unokatestvér volt. Az utóbbi apja idősebb Pongrácz István, édesanyja meg Okolicsányi Klára volt. István öccse az ugyancsak a tábornoki kar tagja, Pongrácz Sándor (1824). Ő azonban nem vett részt a szabadságharcban. A Pongráczok, köztük a felsőtúri ág tagjai így is büszkék lehettek arra, hogy utódaik közül megannyi hőst adtak a hazának. Több helyen is olvashatunk arról, hogy például „1848-ban 28 Pongrácz szolgált és harcolt a szabadságért, egyedül Görgey seregében 8-an voltak”. (Egervári, 1870:74.p.)

De lássuk most, ki is volt a túri templomkertben nyugvó Ádám unokája, Pongrácz László! A magyar szabadságharcban részt vett hu­szonnyolc Pongrácz egyike ő tehát, aki szintén Felsőtúron született nemesi családból. A pesti és komáromi gim­náziumi tanulmányok után a győri bölcsé­szeti akadémiát végezte el.

1840-ben az 58. gyalogezrednél volt hadapród, 1846-ban a királyi testőrségnél szolgált hadnagyként, 1848-ban pedig saját kérésére a 23. honvédzászlóaljhoz helyezték őt. A pándorfi csata után Kossuth maga nevezte ki századosnak. Zászlóaljparancsnokként amikor  a Léváig visszavonuló magyarokat üldöző ellenség „Németinek nyomult, s a magyar sereget bizonnyal bekerítette volna”, Pongrácz nagy hőstettet vitt véghez.  Mint a róla készült portréban  olvassuk:

„Pongrácz éjjeli 12 órakor két századdal a 23-ik zászlóaljból, egy szakas huszár- és két ágyúval  a hegyeken és Szitnyán áthaladván, még elég jókor érkezett Perencsfalura, hogy midőn az ellenség másnap reggel támadni kezdett, már akkor a hegyszoros a magyarok által el volt foglalva, minek folytán a mieink nyugodtan bemehettek Selmeczre”. (Egervári, 1870:73. p.)

Pongrácz Görgeytől ezért (hogy Németinél átörte az ellenség gyűrűjét, és bevonult Selmecre) 1849 márciu­sában  őrnagyi kinevezést kapott.

1849. május 22-én Budavár bevéte­lénél tüntette ki magát. Hős tettéért Gör­gey helyben alezredessé léptette elő. A Ma­gyar királyi törzstisztek albumában írják ezzel kapcsolatban az alábbiakat:

„fe­lette nehéz és nagy horderejű feladat jutott Pongrácznak és zászlóaljának. Ugyanis a palliszádokat rohammal bevevén, a vízve­zeték birtokába jutottak, s ezzel a város sor­sa a magyarok kezében volt”. (Egervári, 1870. 73. p.)

Ezt követően Kmety György tábornok hadseregével harcolt. Június 23-án az em­lékezetes csornai ütközetben tüntette ki magát. Kmety távozása után ő vezette a hadosz­tály csapatait 1849. augusztus 20-án a bo­rosjenői fegyverletételhez. Ezután fogság­ba került, ahonnan megszökött és emig­rált. 1867-ben tért vissza hazájába. 1871-ben ezredesdandárnok, majd pedig tábor­nok lett.

Pongrácz méltó helyet foglal el a honti katonák és hősök sorában, sőt országos vi­szonylatban is említésre méltó a neve. Olyan hazafi ő, akit érdemes számba ven­nünk, s ha emléktáblája is lenne Hont me­gyében vagy szülőfalujában, talán egy koszorút is tehetnénk melléje.

Csáky Károly/Felvidék.ma