A magyar zeneirodalom bővelkedik jobbnál jobb operettekben, nehéz bizony közöttük sorrendet felállítani. Mégis, ha megtesszük, a legnépszerűbb dalmű (szubjektív értékelésem szerint) a Csárdáskirálynő, viszont zeneileg a legigényesebb: Lehár Ferenc darabja A mosoly országa. A „nagyoperettek” közé sorolhatjuk, a szerző operai igényességgel komponálta, nem véletlen, hogy számtalan városban az operaházak műsorra tűzik, s a legjelentősebb tenorénekesek repertoárján is megtalálható Szu-Csong szerepe.
A darab értékét jelzi, hogy a Budapesti Operettszínház a Magyar Operett Napjára, október 24-ére időzítette a premiert. Az is tendenciózus, hogy Stephen Medcalf, brit rendezőre bízta a színrevitelt, a művész korábban sikeres operabemutatókkal vívta ki hírnevét.
Az intézmény vezetése a bemutató sajtótájékoztatóját a szecessziós enteriőrű pesti Párizsi udvarban tartotta, hiszen a bemutatott darab is e korszak lecsengése felé, 1929-ban keletkezett. Ebben az időszakban a szerzők szívesen fordultak Kelet felé, Puccini a Turandottal ajándékozta meg a világot, s 1934-ben Aszafjev is letette névjegyét a Bahcsiszeráji szökőkút című örökbecsű balettjével. A mosoly ország előzménye: 1923-ban a szerző A sárga kabát címmel komponált egy elég bugyuta operettet. „A közönség már rég elfelejtette ezt a darabomat – írja Lehár Ferenc az egyik tanulmányában. – Ám engem, amikor a múltkor elővettem, annyira megkapott a bája és a finomsága, hogy nyomban összehívtam librettistáimat, és ők átírták a szövegkönyvet, én pedig átkomponáltam a zenét.”
Az Operettszínház szervezői megadták a módját a tájékoztatónak, a rövid beszédek és köszöntők között az egybegyűltek részleteket hallhattak Lehár daljátékból. Egy kis hiányérzetem azért akadt, mivel Szu-Csong dala a „Vágyom egy nő után” kimaradt a sorból. A bevezetőjében Kiss-B. Atilla főigazgató emlékeit idézte, hiszen a 90-es években maga is énekelte a főszerepet: „Szívem fontos fiókjában foglal helyet” – említette, s bizonyítékul egykori jelmezét is odaállította a zongora mellé. Ez a vallomások napja volt, az egyik főszereplő, Homonnay Zsolt az örök emberi értékekre, a szeretet hatalmára világított rá. Homonnay gondolatait a rendező kissé módosította: „A legtöbb operett azt sugallja, hogy a szerelem valahogy utat tör magának, de A mosoly országának éppen az az üzenete, hogy a szerelem nem biztos, hogy utat talál magának. Ez pesszimistán hangzik, de egyben jelzi is, hogy önzetlenségre, toleranciára van szükségünk és arra, hogy kompromisszumokat tudjunk kötni annak érdekében, hogy egy kapcsolat működni tudjon.”
Magvas gondolatok! A művet három szereposztásban tekintheti meg a közönség, a bemutatott díszletek és jelmezek méltók Lehár szelleméhez.
(Dr. Csermák Zoltán/Felvidék.ma)
