Fotó: Magyar Nemzet

Az a feladatunk, hogy határozottan, szeretetteljesen, de keményen visszaverjük azokat a támadásokat, amelyek a kereszténység ellen irányulnak – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ajakon.

Soltész Miklós a Tamási Áron Katolikus Általános és Alapfokú Művészeti Iskolában emelt, Szent II. János Pál nevét viselő iskolakápolna szentelési ünnepségén a néhai egyházfőre emlékezve azt mondta,

a pápa szeretetteljes viselkedésével mindenkit meg tudott szólítani és adott esetben bocsánatot tudott kérni a kereszténység korábban elkövetett bűnei miatt is.

Rá tudott szólni egy „vadliberális világ” szószólóira, keményen és határozottan vállalta a kereszténységet, nekünk pedig ugyanez a feladatunk – fogalmazott az államtitkár.

Az itt nevelkedő gyermekek és a pedagógusok merik ezt az utat vállalni a kereszténység védelmében – hangoztatta. Soltész Miklós kitért arra, hogy a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében működő iskolákban is le kell tenni azokat az alapokat, azokat a „kősziklákat” és üzeneteket, amelyek megerősítenek minket kereszténységünkben és hazaszeretetünkben.

Ezek által bátran és világosan Európa felé fordulhatunk azért, hogy megmentsük a kontinenst – mondta az államtitkár, megjegyezve, ebben például a lengyelekkel és más közép-európai népekkel teljesen azonosan gondolkodunk.

Az eseményen Seszták Miklós kormánybiztos, a térség fideszes országgyűlési képviselője arra biztatta a jelenlévőket, térjenek be az iskolakápolnába bármikor, mert az ajtaja mindig és mindenki számára nyitva áll. Az épületrészt Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyés püspök szentelte fel.

Rozinka Mihály intézményvezető elmondta, az elmúlt három évben az egyházmegye többször nyújtott támogatást az iskolának, mintegy 94 millió forint értékben. A kápolna építését is magában foglaló beruházások során az iskolaépületben korszerűsítették a világítást és a fűtést, rekortánpályát alakítottak ki az udvaron, valamint elvégezték a belső felújítási munkálatokat, és az óvodai udvari játékok rekonstrukcióját is.

A Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága a 2019. június 27-ei viharkár felszámolásához 26,4 millió forint értékben nyújtott rendkívüli támogatást az intézménynek.

(MTI)