Illusztráció (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma, archív)

A Főiskolák Diáktanácsa (ŠRVŠ) kifogásolja Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszter kijelentését, hogy a felsőoktatásban is be kell vezetni az OP-rezsimet – tájékoztatott Ema Petriková, a diáktanács alelnöke. A diáktanács arra kéri a szakértőket, hogy dolgozzák ki a jelenléti oktatás biztonságos módját a felsőoktatásban is, mert az egész társadalom arra figyel, mi a helyzet az alapiskolákkal és a középiskolákkal, de a felsőoktatásra vonatkozó szabályokat az adatok elemzése nélkül akarják bevezetni.

Filip Šuran, az ŠRVŠ elnöke rámutatott, hogy az alap- és a középiskolákban bevezették az öntesztelést, a hibrid oktatást, egy-egy osztály izolálását, hogy minél tovább fenntartható legyen a tantermi oktatás.

„A felsőoktatásra viszont a járások színek szerinti besorolása vonatkozott, függetlenül attól, hogy mekkora veszélyt jelentett volna a jelenléti képzés. Az egész úgy fest, hogy kidolgoztak egy működő rendszert az alap- és középfok számára, a felsőoktatásról pedig teljesen megfeledkeztek” – szögezte le Šuran.

Az ŠVRŠ azt állítja, a főiskolai és egyetemi hallgatók valamivel több mint 75 százaléka be van oltva.

„Ez azt jelenti, hogy ha a főiskolák az OP-rezsim szerint működnének, akkor egyszerre kellene megoldani a jelenléti és az online oktatást. Átlagban 15 hallgatónak az egyetemen adnának elő, miközben további öt számára online kellene biztosítani az aktív részvételt”

– részletezte a diáktanács, hozzátéve, hogy ezt kivitelezhetetlennek tartja. Gröhling csütörtökön jelentette ki, hogy semmi akadálya a hagyományos oktatáshoz való visszatérésnek a főiskolákon, és a hallgatók a kormány által január 12-én elfogadott intézkedések értelmében csakis OP-rezsimben vehetnek részt a képzésben.

Most vizsgaidőszak van, a nyári szemeszterről a közeljövőben születik döntés.

(TASR)