Eduard Heger (Fotó: postoj.sk)

Eduard Heger kormányfő üdvözli, hogy Zuzana Čaputová államfő támogatja a Szlovákia és az USA közötti védelmi megállapodást. Szerinte ez egy helyénvaló gesztus a közvélemény és Szlovákia NATO-szövetségesei felé. A kormányfő állásfoglalását Ľubica Janíková szóvivő bocsátotta a TASR rendelkezésére.

A megállapodás a miniszterelnök szerint megszilárdítja Szlovákis  és az EU védekezőképességét és szuverenitását. „A megállapodás parlamenti jóváhagyásával és az államfő általi aláírásával Szlovákia csatlakozik azokhoz az európai országokhoz – köztük Lengyelországhoz és Magyarországhoz –, amelyek már kötöttek ilyen keretmegállapodást az Egyesült Államokkal. Ezáltal megerősödik az Európai Unió keleti határainak védelme is” – hangsúlyozta Heger.

A Szlovák Köztársaság kormánya nevében kijelentette, hogy tiszteletben tartja Szlovákia NATO-val szembeni kötelezettségvállalásait.

„Jól tudjuk, különösen most, amikor Európa népeinek békés együttélését az Oroszországi Föderáció fenyegeti, hogy azok, akik nem viselkednek szövetségesként, szövetségesek nélkül maradnak” – zárta állásfoglalását a kormányfő.

Zuzana Čaputová államfő támogatja az Amerikai Egyesült Államok és Szlovákia közötti védelmi együttműködési megállapodás megkötését. Az aláírást lehetővé tevő elnöki meghatalmazás része lesz egy ún. értelmező nyilatkozat is arról, hogy Szlovákia hogyan interpretálja a szerződést. Mivel az elnök asszony által megbízott alkotmányjogászok semmi alkotmányellenest nem találtak a megállapodásban, Čaputová nem fordul az alkotmánybírósághoz.

(TASR/Felvidék.ma)