A történelem iránt érdeklődő embernek minden régi irat, visszaemlékezés felér egy kinccsel. Nemrégiben postán érkezett hozzám néhány oldalnyi írás, amely szülőfalum iskolájának történetébe nyújt betekintést. Most ebből osztok meg az olvasókkal néhány érdekességet, melyeket talán minden iskolai krónikába feljegyeztek, ha vezettek olyat.
Korábban már írtunk a dunaújfalusi magyar iskoláról, amelyet a második világháború után nyitottak újra, ám sajnos rövid életű volt. Ezúttal viszont még arról a korról szólunk, amikor csak magyar iskola működött, a két világháború között.
Nem tudni pontosan, ki jegyzi a krónikának beillő iratot, valószínűsíthető, hogy az iskola pedagógusa.
Az első oldalakon, amelyet 1924. szeptember 15-én jegyeztek le, így ír: „Iskolánk eddigi történetére vonatkozóan semmiféle írott emlék nem található az irattárban. Így csupán szájhagyományok alapján sikerült néhány adatot összegyűjteni. A falu legidősebb embere, a jelenleg 86 éves Mucska András szerint már 100 évvel ezelőtt is volt iskola Dunaújfalun. Helyisége a jelenlegi pásztorház volt, amely abban az időben sokkal rosszabb állapotban volt, azóta már többször lett javítva. Valóságos kis kunyhó, alacsony kicsi ablakokkal, földpadlóval és szalmatetővel.”
Tollat a tanító csinált
A leírásból kiderül, hogy a tanítók gyakran váltakoztak, valamint hogy „a tanítási nyelv a magyar volt, amely csak a legszükségesebbekre szorítkozott: írás, olvasás, számtan és egy kis hittan. Azonban a tanítás roppant nagy nehézségekkel járt, mivel a tanulóknak sem elegendő tankönyvük, sem tanszereik nem voltak”. Tollat a tanító csinált a gyerekeknek, lúdtollból.
„Akkor még a dunasápi gyermekek is Dunaújfalura jártak iskolába egészen 1908-ig, amikor ott az iskolát építette az állam” – tehát eleinte két község gyerekei zsúfolódtak össze az iskolában, ezt a két települést egyébként később, 1960-ban egy közigazgatás alá vonták.
Valószínűleg minden gyerek járt iskolába már a századfordulón is. „Hogy milyen volt az iskolalátogatás, írott emlék erről sem szól, mivel rendes naplóvezetés abban az időben még nem volt. Annyi azonban megjegyzendő, hogy községünkben analfabéta csupán négy van, de ezek is gyengeelméjűek.”
A lejegyző így folytatja: „Annak dacára is az iskolalátogatás elég rendes volt. Ezt azonban megkönnyítette azon körülmény, hogy az akkori közoktatásügyi miniszter úr a legfelsőbb osztályok részére ősszel szeptember és október, tavasszal pedig május havát mezei munkákra engedélyezte. Az 1919-es államfordulat óta azonban ez megszűnt. Nehezen lehetett erről a népet leszoktatni, élni akart a régi engedéllyel és tavasszal egyszerűen otthon tartotta a gyermekét mezei munkára.”
Idegen a szlovák nyelv
A leírásból kiderül, hogy Csehszlovákia létrejötte után heti három órában oktatták az állam nyelvét.
Ez „kezdetben nagy nehézségekkel járt, mivel mind a tanítónőnek, mind a gyermekeknek teljesen ismeretlen volt a nyelv, de a folyamatos buzdítás és szorgalmas tanítás által már szépen haladnak a tanulók, s reméljük, hogy nem sok idő alatt teljesen el fogják sajátítani, mert egy közmondást tartunk szem előtt: ahány nyelvet bírunk, annyi embert érünk.”
A lejegyzések 1924-től 1934-ig vezetik az iskola történtét. Tíz év, amelyben vannak visszatérő elemek, többek között, hogy szeptember 1-jén számot adnak arról, hány gyermekkel kezdik meg az oktatást, hogy volt-e ragályos megbetegedés, ez csupán egy tanévben volt, illetve arról, hogy nem volt a tanulók között haláleset. Kiemelik az iskolalátogatást, a hiányzás általában 1–2 százalék között mozog, de igazolatlan „mulasztás” egyik tanévben sem volt, annak dacára sem, hogy sok család mezőgazdaságból élt, és valószínűleg a magyar állam korábbi engedménye a mezőgazdasági munkákra kijelölt „szünetre” vonatkozóan hiányzott a családoknak.
Megünnepelték a karácsonyt, de az anyák napját is
Évente szólnak az iskolai ünnepélyekről, október 28-ról szinte szó szerint mindig ugyanazt írják a tanítók. 1925-ben például ezt írják: „Október 28-án a csehszlovák nemzet felszabadulásának ünnepét méltóan megünnepeltük. Reggel 8 órakor a magyarbéli templomban közös Istentiszteleten vettek részt a tanulók, majd pedig d.e. 10 órakor szép nemzeti ünnepélyt tartottunk az iskolában.”
Ugyancsak megünnepelték Masaryk születés- és névnapját március 7-én.
Karácsony előtt is szerveztek ünnepséget, az 1929-30-as tanévben már arról is írnak, hogy megünnepelték az anyák napját, majd minden évben említik ezt az ünnepélyt is. Színdarabok bemutatójáról és énekkarról is tudomást szerzünk a krónikának köszönhetően. A bemutatók bevételét egyrészt az iskolára fordították, másrészt a helyi vöröskeresztnek adták. Az is kiderül, hogy több tanuló tagja a vöröskereszt helyi szervezetének.
Új iskola
Az új iskola is ebben az időszakban épült. „Az 1930/31-ik tanév már az újonnan épült két tantermes iskolában kezdődött meg, összesen 69 tanulóval, váltakozó rendszerű tanítással. Az első oszt-ban I-III. évfolyamban 33 tanuló, a második osztályban IV-VIII. évfolyamban 36 tanuló van. Az iskolaépítés rövid története: Az ált. tanfelügyelő mindenkori iskolalátogatása alkalmával kifogásolta a régi tantermet, s tekintve, hogy a tankötelesek száma meghaladta a 70–et, az iskola fejlesztését szorgalmazta, amire az iskolafenntartó kormányintést is kapott. Így 1929 tavaszán elhatározták egy teljesen új, két tantermes iskola felépítését a szükséges tanítói lakásokkal együtt. A tervezetet a trnavai állami építészeti hivatal egyik mérnöke dolgozta ki.”
A kéttermes iskola megépült, de a tanítói lakásra már nem volt elég pénz, így csak egy tanítói szoba készült el. Hiába volt azonban két tanterem, ha pedagógusból csak egy volt.
„Az iskolaszék iparkodott kérését az áll. hatóságokhoz benyújtani a második tanterem, vagy osztály engedélyezésére, ami azonban elintézést nem nyert a két fél egymás közötti meg nem értése miatt. Így az 1930 szeptemberében megválasztott tanerő állását nem foglalta el, mivel állam segélye biztosítva nem volt, azért lett a váltakozó rendszerű tanítás egy tanerővel bevezetve.”
1930-ban az október 28-ai ünnepélyt egy másik is követte. „Második ünnepély volt 1930. nov. 14-én, amikor iskolánkat szentelték fel, nagyon sok idegen vendég jelenlétében.”
Csak 1932-ban engedélyeztek két tanerőt az iskola számára, akkortól folyt két osztályban a tanítás.
Tanulmányi kirándulások
Szó esik iskolai kirándulásokról, amelyek vagy távolabbi helyekre vezettek (Bratislava, Trnava – így írják, Mária-völgy), vagy csak a közeli erdőkbe, ezek a fák és madarak megünneplését is jelentették.
A Pozsony melletti kis település gyermekeinek életébe nyerünk betekintést a jegyzeteknek köszönhetőn, melyeknek egyik bekezdése így szól: „A tanulók nagy örömmel foglalták el helyeiket szeretett iskolánk padjaiban, hogy Isten szeretetében és tudásukban gyarapodva készüljenek az életre, mely tökéletes, erkölcsös, kötelességtudó, józanul gondolkodó embereket kíván.” Ennek érdekében dolgoztak a tanítók, nehéz körülmények között, de lelkiismeretesen.
Ezekben ez években látogatta az iskolát nagyapám is, így számomra személyes élményt jelentett olvasni a sorokat, melyek a helyi iskola 10 évét mutatják be. A felmerülő nehézségek ellenére a községi iskola jól működött, minden évben volt állami, illetve egyházi ellenőrzés is, ezeken az oktatás színvonalát megfelelőnek találták, a felszereltséget és az épületet kevésbé, de megépült az új iskola, amely segített a problémán.
A pedagógusok, akik az egyes iskolaévek történetét összefoglalták, becsületes munkát végeztek, igyekeztek a gyerekeknek mindent megtanítani, de a kirándulásoknak és ünnepélyeknek köszönhetően közösségi élményben is részesültek a tanulók, és természetesen a község lakói is, hiszen az ünnepélyeken, a színdarabok bemutatóin ők is részt vettek.
Elmondható: az iskola a művelődés mellett a kultúra fontos helyszíne is volt.
(Neszméri Tünde/Felvidék.ma)
