(Fotó: pixabay.com)

Simon így felelt: Mester, egész éjszaka fáradoztunk ugyan, mégsem fogtunk semmit, de a te szavadra mégis kivetem a hálókat (Lukács 5,5). Micsoda találó összemérése a sok-sok emberi fáradságnak, aminek a vége a semmi azzal, hogy miként győzhetjük le az eredménytelenség bénító valóságát. A nagy DE mögött az Igében minden emberi eredménytelenség, semmi Egyetlen ígéretes Legyőzője: Jézus. Nem kicsi ellentét: a semmi kontra Jézus.

Ultima ratioként Jézus. Végső, még valamennyire összeszedhető reménytörmelékek között kincsként Jézus.

A nagy De, akinek már a neve is nagy ígéret: Szabadító. Fáradtságtól, eredménytelenségtől, lemondástól, csüggedéstől – Szabadító.

A semmi felé húzó erőktől. Az a Logosz-Jézus, Aki Atyjával együtt létrehozta a nagy tohuvabohuból a gyönyörű, szép világot. Az Isten mosolyát tükröző létezésszínek kimeríthetetlenül gazdag ragyogásával.

Az a Jézus, Aki megemelte a halászat tétjét és értelmi szintjét, s Pétert másokkal együtt emberhalászokká rendelte. Hogy kallódó, veszendő, halállejtőre került életeket, gondolatokat, nihil-eszmék foglyait indítsanak el a létteljesség felé. Az örök élet felé. S az eredménytelen halászokat mennyei tartalmak fele fordítva, a  sikertelenséget, eredménytelenséget, a semmit feldolgozni képes életlátások keresztyén kultúrájával ajándékozzák meg a világot.

Akik többé már nem maguknak pecáznak, halászgatnak – hanem Istennek. Nem halakat, hanem életeket fognak be a boldogság hálójába! Spirituális élettechnikákat szőnek bele a sorsokba.

Próbáljuk ki egyszer mi is! Tudjuk mélypontjainkon vagy magaslati pontjaink elvesztésétől szorongó szívvel-szájjal kimondani: DE a Te szavadra mégis. Mégis megpróbálom az emberileg lehetetlent, de az istenileg biztosan lehetségeset.

Ahogyan Luther vallotta: „Ha nincs senki másom, csak Te Jézus, DE Benned mindenem megvan”. Bár holnap lehet, itt a világ vége, az életem vége, egy kapcsolat, munkaviszony, sikertörténet vége – ma még kezdek valami pozitívat. Vagy ahogyan Knox János a skót és angol rendeknek odamondta, amikor a reformátori hitigazságoktól próbálták eltéríteni: Ti, urak, akárhányan lehettek, DE én Istennel egyedül is többségben vagyok! DE a Te szavadra mégis kezdek valamit a helyzettel, magammal, körülményeimmel.

Mert akárhol vagyok, legalább négyen vagyunk: a Szentháromság Isten és én. Egy ifjúsági nagy találkozón, évekkel ezelőtt, ahol 8 ezer fiatal keresztyén volt jelen az Ige körül a Balti-tenger partján, újra és újra elénekeltük ezt az ifjúsági éneket: „De az Úr mindig nagyobb, nagyobb annál, mint gondolod.

Az egész mindenséget Ő alkotta, hogyne bírná el a szívedet”. Bonhoeffer pedig sok évtizeddel ezelőtt ezt adta tovább az utat, célt, jövőt kereső német fiataloknak: „Bennem homály, Uram, DE Nálad van a fény./Magányos vagyok, DE Te soha nem hagysz el./Csüggedt vagyok, Uram, DE Nálad a derű./Nyugtalan vagyok, DE Nálad békességet lelek./Lázadozik a szívem,/DE Te lecsendesíted”.

(Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma)