A VERITAS-estek 2022. évi első vitája a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár népszerű sorozatában véletlenül éppen a 67. volt, amely szám egybeesését a tárgyalt korszak kezdetét jelentő kiegyezés dátumával természetesen nem hagyták említés és szójáték nélkül az est résztvevői.
„Ne engedjünk 67-ből!” – utalt vissza a témát moderáló Hermann Róbert kutatócsoport-vezető a hajdani ’48-cal kapcsolatos jelszóra, megmagyarázva, hogy a 48-as nemzedék utolsó nagy tettét, az 1867-es törvénycsomag létrehozását, jelentőségét ne engedjük feledésbe merülni. Az est témájával kapcsolatban jelezte, hogy a napjainkig eltelt több mint másfél évszázad minden lényeges vonatkozására nem lehet kitérni, ezért egy-egy kérdéskört ragadnak ki Kincses Katalin Máriával, a VERITAS munkatársával és a beszélgetésben online résztvevő Fiziker Róberttel, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára főlevéltárosával.
1918-ban szűnt meg létezni az Osztrák-Magyar Monarchia, s úgy tűnt, hogy a több évszázados viharos együttélés után a két függetlenné vált ország mintha meg is feledkezett volna hajdani „ikerpárjáról”. Az I. világháború 100. évfordulóján mindkét országban külön-külön kutatások folytak, konferenciákat tartottak, amelyre meghívták ugyan egymást, de közös tevékenységre nem kerül sor.
Az osztrák történetírásban a szétválást követően összefoglaló munka nem jelent meg Magyarországról. Nálunk más volt a helyzet, hiszen – jegyezte meg Kincses Katalin Mária – számunkra mindig Bécs jelentette a kaput a diplomáciában a Nyugat felé.
A rendszerváltásig főként csak a munkásmozgalom, az Anschluss és 1956 szempontjából foglalkoztak a magyar történészek Ausztriával. Azóta viszont, főként a legutóbbi időkben, számos fontos tanulmány jelent meg, ezek közül elsősorban Tóth Imre és Ujváry Gábor munkásságát emelte ki.
Fiziker Róbert arra mutatott rá, hogy a szétválást követő száz évben az osztrák–magyar kapcsolatok teljesen sosem fagytak be, de leginkább Hermann Withalm alkancellár jelmondata az 1970-es évekből volt jellemző:
semmit sem kezdeményezni, semmit sem visszautasítani.
Az est egyik témája volt a két új állam helyzetében 1918 őszén mutatkozó párhuzam: mindkettőt idegen csapatok szállták meg, ütőképes saját hadereje nem maradt, mindkettő nagy területveszteségekre számíthatott, lakossága nélkülözött, sztrájkok, forrongó hangulat jellemezte a belpolitikát.
A nagy különbség azonban megmutatkozott abban, hogy
az osztrákok a háborús felelősséget ugyan nem tagadhatták le, de megpróbálták a magyarokra hárítani.
A diszkontinuitás elvét akarták alkalmazni, szöges ellentétben az ezeréves Szent István-i állam kontinuitására hivatkozó magyarokkal. Az új osztrák állam – hivatalos nevén: Német-ausztriai Köztársaság – éppen olyan új alakulat, mint a csehszlovák vagy a délszláv állam, ami előtte volt, ahhoz nincs közük, hirdették, de elfogadtatni nem tudták. Annyiban mégis, hogy a birodalmi létből kis országgá zsugorított, és ezért életképtelenségére hivatkozva Németországhoz közeledő Ausztriát a győztesek ebben meg akarták akadályozni. Területi veszteségeit az általa követelt Nyugat-Magyarország hozzácsatolásával kárpótolták.
Hogy ez mégsem sikerült teljesen az osztrák remények szerint, annak a körülményeivel részletesen foglalkozott a VERITAS, de számos tudományos országos és helyi civil megemlékezés is 2021 decemberében. (Egyébként az esten is megemlített Rubicon című folyóirat legutóbbi, decemberi számát teljes egészében Nyugat-Magyarország és a Burgenland névre „keresztelt” elcsatolt terület történetének szenteli. )
Hogyan élt a magyar köztudatban a dualizmus korszaka? Ez is témája volt az estnek, a történészek számos tanulmányt, publicisztikát idéztek a két háború közötti időszakból, különös tekintettel a királykérdésre, amely a trónfosztó törvények ellenére nem jutott nyugvópontra.
A legitimizmusnak erős bázisa volt Magyarországon, főként arisztokrata körökben, sőt mozgalma is, amelynek egyik vezéralakja a felvidéki születésű Gratz Gusztáv történetíró, politikus volt.
Őt is idézték a vita során, szerinte Bánffy Miklós és Bethlen István úgy utaztak a velencei tárgyalásra, hogy elérjék, amit csak lehet. Irányvonaluk nemigen tért el a legitimistákétól, „csak egy gyűszűnyi merészség kellett volna” – írta Gratz. Mindenesetre a királykérdés lekerült a napirendről, az arisztokraták sértődötten kivonultak a politikából, pedig külföldi kapcsolataik hasznosak lehettek volna.
Ez a kérdés ma már végkép befejezett múltidőben van, de a dualizmus korszakának megítéléséhez, s az osztrák–magyar kapcsolatok jövőbeli alakulásához még bizonyára van hozzátenni valójuk nemcsak a történészeknek.
(Cservenka Judit/Felvidék.ma)
