(Fotó: pixabay.com)

Hiába tagadnánk, hiába cáfolnánk, ez van, többnyire a békés megoldást tömjénezők mindig a háborúban találják a megoldást. Pedig tudhatnák a véres szájjal üvöltözők s békére hivatkozók, hogy a háború a legrosszabb, legocsmányabb, legborzasztóbb, legpusztítóbb megoldás, amely nem vezet sehova. Mert mi az eredmény? Csak testileg, lelkileg sebzett emberek, halottak, árvák, csonkok, romok, pusztulás.

Mi, magyarok tudjuk, tudjuk jól, nevünkben, értünk és mindenkiért elmondta ezt nagy költőnk Babits Mihály, tagadva akár mindent és mindenkit, aki/ami a háború érdekében bármit mond vagy tesz:

Tagadjuk őt, talán fölébred!
Cibáljuk őt, verjük a szókkal!
mint aki horkol égő
házban – a süket Istenét!

Mert hiszen nincs jobb szó, mint Babitsé:
Ó, béke! béke!
legyen béke már!
Legyen vége már!

Pedig ez csak most kezdődött! Mennyit ér az emberélet? Próbálta már valaki kiszámítani a hadi költségek alapján, összevetve a halottak számával, mennyibe kerül egy emberélet kioltása? Morbid, ugye? De hát a pénz és a hatalom! Csak amikor már nem bírják pénzelni, akkor hagyják abba, és állítólagos békét kötnek, maradandó keserű szájízzel, bosszút forralva. Holott a békés megoldásra a legelején kellett volna gondolni!

De persze: hol van az eleje? Hol, mi által kezdődik egy háború? Kezdhetnénk akár Ádámnál és Évánál, kiket teremté vala az Úr olyannak, amilyenek lettek, amiért aztán kikergette őket a paradicsomból. Ám nem az ő vétke ez, hiszen szabad akaratot is adott útravalóul, rajtunk múlik, mit cselekszünk.

A mostani helyzet időszámítása a Szovjetunió szétesésével kezdődhetne: még a cárok által elkezdett birodalomépítésnek hirtelen vége lett, az életképes gyarmatok önállósultak.

Igen, jól olvassák: orosz (szovjet) gyarmatok. Nem tengerentúliak, mivelhogy az eurázsiai kontinens összefüggő terület, Csukotkáig ér. S terjeszkedtek becsületesen nyugat felé is. Szentpétervárt is azért építették. Most nehéz elviselni, hogy az ilyenről le kell mondani. Pláne, mikor van egy másik hatalom, amely szintén magának követeli a világ bölcse címét, és megkérdőjelezhető (ám aligha összeegyeztethető) elképzelését a szabadságról és a demokráciáról mindenáron világszerte exportálni akarja.

Azt már régen megállapíthattuk, hogy az USA-nak igen jó információi vannak, de sosem tudja azokat kiértékelni és megérteni. Emlékszünk ugye, amikor a Szovjetunió bevonult Afganisztánba (világ proletárjai, egyesüljetek jelszóval), mivel ott is terjeszkedni kívánt, de kimentek, amikor észrevették, hogy az mégsem fog menni. Persze az USA jobban tudta – s kiverték onnan, mint régebben Vietnamból. Meg rendeztek egy arab tavaszt is, mivel oda is a saját szabadság- és demokráciafelfogásukat akarták végtelen jóságukban exportálni, önzetlenül persze. S ezzel már Európa is érintett lett – a menekültáradat onnan máig tart.

Ebben persze Európa sem vétlen, sőt, mint ahogy ebben a legújabb orosz–ukrán konfliktusban sem. Míg ez a süket bürokratákból álló halásztársaság, amit fennkölten Európai Uniónak neveznek, össze-vissza tárgyal lényegtelen dolgokról, nehogy már lényeges tényező legyen e világon civilizációnk bölcsője, addig aligha várhatunk bölcs megoldást.

A Nyugat megrészegült a Szovjetunió felbomlásától, s nem volt képes felismerni, hogy az orosz medve nem halott. Legkésőbb Krím annektálásakor észrevehették, hogy nagyon is eleven és élénk.

A forgatókönyv most ugyanaz: bármi kifogásra hivatkozva további területet szerezni Ukrajna rovására. Ezúttal nemzetiségi jogokra hivatkozva, s Szlovákiában már meg is ijedtek ettől (ejnye, ez a fránya Trianon!). A mai háborúban sok halott nem is kell (ugye, milyen humánus!), elég megnyerni a kiberháborút, úgy térdre lehet kényszeríteni egy országot, védelemre képtelenné tenni. Aztán jöhet a népszavazás, hogy Ukrajna népe tulajdonképpen orosz és hogy az orosz federáció része kíván lenni – bármilyen formában, nem szükséges, hogy teljes egyesülés által.

Aztán pedig mi lesz? Következünk mi? Mint a boldog szocialista tábor idejében? Európa addigra kiépítheti a mecsetek hálózatát az igazságosztó szónokaival, miközben a gyaur ellenállók a keresztény Oroszországhoz folyamodnak segítségért.

Túlzás? Nem is annyira! Hacsak nem mondjuk Babits soraival, s teszünk is ennek értelmében:

Legyen béke már!
Legyen vége már!
Aztán pedig: ültessünk virágot
szeressük és megértsük az egész világot.

Mert a háború tényleg a legeslegrosszabb megoldás. Nem törtetni kell, hanem alázattal, emberséggel a békét szolgálni. Megéri!

(Aich Péter/Felvidék.ma)