Illusztráció (Fotó: pixabay.com)

Az Európai Parlament jelentésben elemezte az Egyesült Királyság Európai Unióból való kilépési folyamatának jogi tapasztalatait. Trócsányi László, a Fidesz EP-képviselője a jelentéssel kapcsolatban elmondta, hogy a kilépés után két évvel az önvizsgálat fontos, de sajnálatos, hogy valódi tükörbenézés helyett a jelentés nem tárgyilagos, megbélyegzi az Egyesült Királyságot, centralizációra törekszik és súlyos jogi természetű hibákat is tartalmaz. 

Két év telt el a britek Európai Unióból való kilépése óta, valamint bő egy év az átmeneti időszak vége óta. Az Európai Parlament Alkotmányügyi Bizottsága (AFCO) által kidolgozott jelentésében megvizsgálta a kilépési eljárással kapcsolatos jogi tapasztalatokat. A jelentés kapcsán Trócsányi László felszólalásában hangsúlyozta, hogy a kilépés a tagállamok szuverenitásából fakadó joga, ugyanakkor

„a briték szuverén döntését sajnálattal vettük tudomásul, fontolgatva, hogy mit tehetett volna jobban az Európai Unió a kilépés elkerülése érdekében.” Rámutatott, hogy az önvizsgálatra „jó alkalommal szolgálhatna az Európa jövőjéről szóló konferencia, ha őszinte tükörbenézés lenne és minden véleményt valóban meghallgatna.”

A jelentés célja hasznos és szükséges, ugyanis a kilépési eljárás egyes jogi vonatkozásait, a felmerült gyakorlati problémákat érdemes áttekinteni, azokból következtetéseket levonni. Mindazonáltal sajnálatos módon a jelentés nem tölti be funkcióját, ugyanis az nem tárgyilagos, megbélyegzi az Egyesült Királyságot, valós következtetések levonása helyett a centralizációt szolgálva szükségtelen szerződésmódosításokra tesz javaslatot. Ezen felül még súlyos jogi hibákat is tartalmaz. „A tervezet az Unió alkotmányos identitásának elemeit boncolgatja, holott az Európai Unió – szemben a tagállamokkal – nem állam, így nem rendelkezik alkotmánnyal és ebből kifolyólag nem rendelkezhet alkotmányos identitással sem. A kilépési értesítéssel kapcsolatban pedig olyan, az Európai Unió Bírósága által sem osztott, elfogult értelmezést vázol fel, amely nem egyeztethető össze az uniós joggal” – tette hozzá a képviselő.

„A 21. századi kihívások megoldásához az Európai Uniónak – a megbélyegző nyelvezetű jelentések elfogadása helyett – partnerként és szövetségesként kell az Egyesült Királyságra tekintenie” – zárta gondolatait a magyar képviselő.

 (Sajtóközlemény/Felvidék.ma)