Vidnyánszky Attila (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

Az Index rövid interjút készített a Nemzeti Színház kárpátaljai igazgatójával. Vidnyánszky Attila elmondta, egész éjjel a tévé előtt ült, és nézte a fejleményeket.

„Katasztrófa, ami történik”– mondta. „Nyilván mindenkinek megvan a maga felelőssége a kialakult helyzetben, a Keletnek és Nyugatnak is. Nem kellett volna kiengedni a háborús szellemet a palackból, a háború gondolatával játszani is bűn. Mindez hozzájárult ahhoz, ami most kezdődik” – tette hozzá.

Vidnyánszky elmondta, nehéz megmondani, ki engedte ki a háborús szellemet a palackból, szerinte mindenki hibázott.

„Nem tudom, hogyan lehet segíteni ezt a szerencsétlen népet, azonkívül, hogy a szolidaritását fejezi ki az ember. Az ukrán elnök azt monda, meg fogják védeni magukat, de azt nyilván nem mondhatja, hogy megadjuk magunkat. Nem tudom, mit kéne csinálni” – mondta a Nemzeti igazgatója.

Ma este épp a Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház adná elő a Tótékat a Nemzetiben, de nem tud átjönni a társulat a határon, melynek minden férfi tagja megkapta a behívót az ukrán hadseregbe.

Vidnyánszky természetesen tartja a kapcsolatot az otthon maradottakkal, hiszen „az ember szíve csücske az a kis színház”, ahol az első téglákat ő rakta le, és ahol éppen elkezdte, vagy elkezdte volna rendezni A helység kalapácsát.

(LB/Index/Felvidék.ma)