(Fotó: Máté Gyöngyi/Felvidék.ma)

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat idén márciusban csatlakozott az Európai Unió Európa a polgárokért program – Testvérvárosi program 11 résztvevőt tartalmazó projektjéhez. A projekt elnevezése, a Bridge – magyarul Híd – egy szimbolikus elnevezés. A projektben résztvevők mind szomszédos régiók, megyék, települések, melyek a határ menti kapcsolataikat és együttműködésüket szeretnék tovább erősíteni transzregionális és uniós szinten az európai „polgárság”, a közös értékek és a társadalmi szolidaritás előmozdítása útján.

A projekt szlovákiai partnere Rozsnyó városa lett. A földrajzi viszonyok figyelembevételével a projekt 11 ország 11 intézményét öleli fel. E földrajzi elosztás alapján a konzorciumi tagok mind ugyanazért a célért dolgoznak: a határokon átnyúló állampolgárság és társadalmi kohézió erősítéséért.

A 2022. március 22-26-án megvalósuló nemzetközi találkozóra Borsod-Abaúj-Zemplén megye több településén, illetve Rozsnyón és Kassán került sor. A rendezvény hivatalos megnyitója után, melyen Szalai Szabolcs, Bükkábrány polgármestere köszöntötte a részvevőket, következtek a prezentációk a határ menti kapcsolatok fejlődéséről, arról, hogyan változtak a kapcsolatok a szomszédos országok között az elmúlt években.

(Fotó: Máté Gyöngyi/Felvidék.ma)

Az országok, azaz Portugália, Spanyolország, Bulgária, Szerbia, Magyarország, Szlovákia, Olaszország, Szlovénia, Litvánia, Lettország és Ciprus képviseletében elhangzottak a lehetőségek a finanszírozási programokról, a határokon átnyúló és európai együttműködés előmozdításáról, a járvány idején a schengeni szerződés felfüggesztése okozta problémákról, a határon átnyúló együttműködésről a szociális, kulturális, környezetvédelmi és állampolgári területeken. Majd sor került az érintett országokban a határokon átnyúló együttműködést támogató különböző kezdeményezések, a kapcsolatok fejlődésének bemutatására, valamint az együttműködés jogi nehézségeinek vázolására.

A résztvevők egy együttműködést szeretnének kialakítani, ahol előmozdítanák az európai „polgárságot”, hangsúlyoznák a történelmi emlékezetet, a közös történelmet és értékeket, felhívnák a figyelmet az Unió céljaira.

(Fotó: Máté Gyöngyi/Felvidék.ma)

Másnap a találkozó résztvevői ellátogattak Rozsnyóra és Kassára. Megismerkedtek a város történelmével, nevezetesebb épületeivel, valamint megkóstolhatták Szlovákia hagyományos ételeit.

A projekt időtartama 24 hónap, melynek során a partnerek elemzik az esetleges idegengyűlölet okait és megpróbálják megfogalmazni a lehetséges megoldásokat annak érdekében, hogy az EU határokon átnyúló régiói a saját eszközeikkel erősíthessék meg az európai polgárság érzését.

(Máté Gyöngyi/Felvidék.ma)