(Fotó: Kásler Miklós, facebook)

Nobel békedíjra jelölte Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere Böjte Csaba ferences rendi szerzetest. Erről a szakminiszter a közösségi oldalán számolt be.

Mint írja: Böjte Csaba testvér a vasfüggöny leomlásakor kezdte papi szolgálatát. Az immáron több mint 3 évtizedes humanitárius tevékenységével lebontotta a Kelet-Közép Európában élő nemzetiségek közti falakat, amivel egyszerre példaként és jó gyakorlatként is szolgál az egész emberiség számára.

Az elmúlt évtizedekben egy, az ideológiákon és a politikai érdekeken is túlmutató gyermekmentő programot hozott létre.

„Csaba testvér filozófiája az, hogy olyan keresztény alapvetéseket vezessen be az ott élő gyermekek felkarolásánál, amely túlmutat a kulturális különbségeken és a történelmi ellentéteken“

– hangsúlyozta  Kásler Miklós.

Mára a Böjte Csaba testvér által alapított Dévai Szent Ferenc Alapítvány 26 bentlakásos intézményben több mint 2500 gyermekről gondoskodik.

Munkájának gyümölcse nemcsak ideológiai síkon, hanem számszerűsítve is tetten érhető.

Böjte Csaba gyermekmentő missziójával egy olyan új személetet hozott el ebbe a térségbe, amely a békés egymás mellett élésre ösztönzi az ott élőket.

Mint indokolta:

a  megmentett emberéletek mérhető eredményeként pedig azt gondolom, a több évtizedes munkájának gyümölcseként, megérdemelné az idei Nobel-békedíjat!

(Kásler Miklós Facebook/Felvidék.ma)