Fotó: RTVS

Jaroslav Naď (OĽaNO) védelmi miniszter március 17-én a Pozsonyi I. számú Járásbíróságon személyiségi jogainak védelmében, becsületsértés miatt keresetet nyújtott be Ľuboš Blaha (Smer-SD) parlamenti képviselő ellen. Mint ahogy a védelmi miniszter a közösségi oldalán ezzel kapcsolatban közölte, Blaha nyilvánosan hazaárulónak nevezte, érvek és bizonyítékok hiányában több alkalommal illette őt a különösen súlyos bűncselekmény vádjával.

Naď hangsúlyozta, hogy a képviselő hasonló vádakkal illetett más közjogi tisztségviselőket is. „A hazaárulás a Büntető törvénykönyv szerint az egyik legsúlyosabb bűncselekmény. Többféle módon elkövethető, de ezek egyike sem fedi a közjogi tevékenység ellátását, ellentétben Blaha képviselő állításaival“ – írta Naď, hozzátéve, tiszteletben tartja a szabad véleménynyilvánítás jogát, ahogy mindenkinek azt a jogát is, hogy bírálja a tevékenységét.
Viszont értelmezése szerint ezekben az esetekben ennek a szabadságnak is vannak bizonyos határai. „Például abban az értelemben, hogy

senki, így a közjogi tisztséget betöltő személy sem köteles eltűrni, ha nyilvánosan bűncselekmény elkövetésével vádolják“ – érvelt.

A védelmi miniszter a továbbiakban elmondta, hogy Blaha képviselő csaknem minden politikai ellenfelét bűncselekménnyel vádolja. Ezért kell őt Naď szerint megállítani, vagy lehetőséget adni neki, hogy a bíróság előtt bizonyítsa állításai igazát.

„Keresetemmel el kívánom érni, hogy a bíróság megerősítse, miszerint indokolatlanul sértette meg a jó hírnevemet, továbbá nyilvános bocsánatkérésre és mindazon bejegyzések eltávolítására kötelezze őt, melyekben alaptalanul hazaárulással vádol“ – folytatta a miniszter.

Egyben kérni fogja a bíróságot, szólítsa fel Blahát, hogy a jövőben tartózkodjon a vele kapcsolatos hamis vádaskodástól és kötelezze őt 100 ezer eurós, nem anyagi jellegű kár megtérítésére. Naď ezt az összeget az orosz agresszió ukrán áldozatainak megsegítésére kívánja fordítani.

(NZS/Felvidék.ma/Webnoviny)