Thököly Imre személyes példája világít rá a magyarok és szlovákok múltjának oszthatatlanságára

Thököly Imre személyes példája világít rá a magyarok és szlovákok múltjának oszthatatlanságára – jelentette ki Magyar Levente, miniszterhelyettes a felvidéki Késmárkon, ahol köszöntőt mondott Thököly Imre fejedelem lovasszobrának ünnepélyes felavatásán hétfőn.

A magyar miniszterhelyettes a kelet-szlovákiai városban, a Vár téren elhelyezett szobor előtt a magyarok és a szlovákok közös történelméről, közös megpróbáltatásairól, küzdelmeiről és sorsközösségéről beszélt.

A szobor leleplezését a szlovák-magyar barátság építése „igazán fontos pillanatának” nevezte.

„Ez a szoboravatás a legtisztábban fejezi ki a magyarok és szlovákok elválaszthatatlan összetartozását” – fogalmazott Magyar Levente. A több, mint ezeréves magyar királyságot a magyarok, a szlovákok és más nemzetiségek közös hazájaként jellemezve rámutatott: a magyar és a szlovák nép vállvetve küzdötte végig majd az egész történelmét a közös ellenségek ellen, s végül az összes hódítónak beletört a bicskája az itt élők szabadságszeretetébe.

„Lehet, hogy utóbb, mint előbb, de a bennünket leigázni törekvő világbirodalmak egytől egyig megsemmisültek, mi pedig itt vagyunk önálló, erősödő és büszke nemzetekként” – világított rá Magyar Levente.

Emlékeztetett: Thököly Imre szlovák többségű vidéken született, seregeinek jelentős részét szlovákok adták. Hozzáfűzte: a magyar és a szlovák jobbágy, akinek otthonát a császári csapatok felforgatták, ugyanazt a keserűséget érezte. „A 17. század vége felé is a békés, szabad élet vágya egyesített bennünket, magyarokat és szlovákokat a kuruc eszmében, Thököly vezérlete alatt” – jelentette ki Magyar Levente.

Rámutatott: Thököly Imre személyes példája világít rá a magyarok és szlovákok múltjának oszthatatlanságára, s fel kell ismerni, hogy a másik tiszteletére épülő sorsközösség sokkal nagyobb erő, mint bármi, ami valaha is elválaszthat.

„Most, amikor a szomszédban háború dúl, talán jobban tudjuk majd értékelni a békét és azt is, hogy elődeink mekkora áldozatot hoztak a maguk fegyveres küzdelmének felvállalásával, amivel azt a kiváltságot biztosították számunkra, hogy nekünk ma nem vérontás árán kell megvédenünk szabadságunkat” – fogalmazott Magyar Levente.

Thököly Imre fejedelem bronz lovasszobrát az arról született megállapodás értelmében Magyarország kassai főkonzulátusa készíttette, Késmárk városa a szobor talapzatának elkészítését és a műalkotás környezetének rendbetételét vállalta.

Magyar Levente a szobor leleplezése után meglátogatta a késmárki vár kiállítótermében berendezett Thököly-kiállítást, majd a várudvaron megtekintette a Fábry Zoltán szakközépiskolának a magyar kormány támogatásából vásárolt mozgó konyháját, végül pedig megkoszorúzta Thököly Imre sírját a helyi evangélikus templomban. (MTI)

A szlovákság történelme nem értelmezhető a magyar nélkül

Késmárkon március 28-án hétfőn leplezték le Thököly Imre lovasszobrát, melyet eredetileg tavaly novemberben kellett volna, de a járványhelyzet miatt csak most kerülhetett erre a jelentős eseményre sor.

Kováts Marcell tárogatója hangzott fel a vár fokáról, akit Balog Erzsébet kísért dobon, majd a késmárki zeneiskola két tanára lépett föl korabeli művekkel, korabeli ruhában.

Ján Ferenčák polgármester és parlamenti képviselő lépett elsőnek a mikrofonhoz. „Honfitársunk, Thököly Imre a család negyedik generációjának tagjaként született a késmárki várban” – kezdte beszédét. Családja a várat pompás nemesi székhellyé varázsolta. A gróf egyik érdeme, hogy a Habsburgok kénytelenek voltak enyhíteni vallási intézkedéseiken, mely a soproni országgyűlés részletes vallásszabadságához vezetett. Ezért épülhetett meg a késmárki artikuláris fatemplom, a város egyik büszkesége, mely ma már a világörökség része.

A szobor és a várbeli új Thököly-kiállítás a két ország közötti baráti kapcsolatok jelképe lesz.

„A szobor nem állhatna itt, ha nincs Hetey Ágota főkonzul kitartó és céltudatos tevékenysége,” amiért csodálatát és köszönetét fejezte ki a polgármester.

„Hálásan köszönjük a magyar kormánynak a projekt finanszírozását” – mondta.

És köszönetet mondott mindazoknak, akik lehetővé tették, hogy ez a Győrfi Sándor alkotta szobor a vár előtt álljon.

Peter Mikulášik maltézi lovagnak azért, hogy kezdeményezte a szobor felállítását.

Magyar Levente külgazdasági és külügyminisztériumi miniszterhelyettes beszédét azzal kezdte, hogy a Szepesség Szlovákia legregényesebb tája. Közép-Európának alig van olyan vidéke, melyben a történelmi múlt ilyen gazdagon tárulkozik fel. Ahol a legendák és nagy elődök, nagy tettek emléke ilyen érezhetően lengi körül az embert.

A szoboravatás fontos pillanata a szlovák-magyar barátság építésének.

A szónokot büszkeséggel tölti el, hogy egy magyar hadvezérnek állít szobrot a színszlovák Késmárk, mely várost a magáénak érzi. Őt nem csupán a fejedelem tisztelete köti ide. Ugyanis Thökölyn kívül Késmárknak még két rendkívüli szülötte van: felesége és anyósa! (Ezt a tréfás bejelentést a közönség külön is megtapsolta.) Családtagjaival együtt ők is itt vannak. Az elmúlt évtizedben ennek okán ő maga is lélekben késmárkivá lett és ezt kívánja átörökíteni lányaira.

A mai nap jelentőségét egy mondatba sűrítve a következő: „Ez a szoboravatás a legtisztábban fejezi ki a magyarok és szlovákok elválaszthatatlan összetartozását.” Nincs magyar történelem a ma Szlovákiához tartozó területek nélkül. A szlovákság történelme sem értelmezhető a magyarokétól elkülönítve. Lehet, ez sokaknak nem tetszik, de ez akkor is tény! Az az állam, mely egy évezreden át közös otthonunk volt, nemcsak a magyaroké volt. Minden itt élő nemzetiségé is! Ezek hazájuknak tekintették a Magyar Királyságot. Együtt sírtunk és nevettünk, ha kellett, együtt harcoltunk, de együtt élveztük a rövid békés időszakok nyugalmát. A szlovák és magyar nép vállvetve küzdött a közös ellenségek ellen. Országunkra ugyanis sokaknak fájt a foga. Tatárnak, töröknek, osztráknak… Az itt élők szabadságszeretetébe mindenkinek beletört a bicskája. A minket leigázni akaró világbirodalmak egytől egyig megsemmisültek. Mi mégis itt vagyunk! Ebből a tapasztalatból táplálkozó magabiztosságunk teszi lehetővé, hogy ma együtt emlékezzünk arra a személyre, aki az elnyomás elleni közös harcunkat vezette.

Thököly seregeinek jelentős része szlovák katonákból állt. Hiszen a hatalom által elkövetett sérelem és erőszak ugyanúgy fájt mindenkinek függetlenül attól, hogy édesanyja magyarul vagy szlovákul énekelt neki egykor. Jobbágyoknak és nemeseknek egyaránt. Adóterhek és templom-elvételek anyanyelvtől függetlenül érintettek mindenkit. Csak azért vették el tőlük, mert más rítus szerint imádkoztak Istenhez.

A kuruc gondolatban Thököly vezérlete alatt egyesült a két nép szabadságvágya.

Ez a harc ugyan elbukott, de nemsokára újjáéledt Thököly mostohafia vezetésével. Majd szlovákul idézte a kor egyik nótáját, mely megható bizonyítéka a közös ügy iránti érzelmi elkötelezettségnek.

Most, amikor a szomszédságunkban háború dúl, jobban megbecsüljük a békét és azt, hogy elődeink fegyveres küzdelmükkel milyen terhet vállaltak. „Hálatelt szívvel gondolunk rájuk, mert azt a kiváltságot biztosították számunkra, hogy nekünk ma nem vérontás árán kell megvédenünk szabadságunkat.” Thököly példája mutat rá múltunk oszthatatlanságára és egyben reményt nyújt arra, hogy mihamarább visszatalálunk egymáshoz. Az egymás iránt táplált tisztelet sokkal nagyobb erő, mint bármi más, ami elválaszthat egymástól! (Balassa Zoltán)

(Felvidék.ma)