Fotó: Eduard Heger (OĽANO) szlovák kormányfő közösségi oldala

Bízom benne, hogy a legrosszabbat már magunk mögött tudhatjuk, és már csak jobb dolgok következnek. Remélem, hogy a jövőben már teljes erőbedobással foglalkozhatunk az igazságosság érvényesítésével, Szlovákia megtisztításával és a reformokkal, valamint segíthetünk a béke megteremtésében Ukrajnában. Ezt Eduard Heger kormányfő közölte a közösségi oldalán a járványellenes intézkedések enyhítésére reagálva.

Hangsúlyozta: büszke mindenkire, aki kibírta a járvány nehéz pillanatait. „A türelmüknek, az oltásnak és az intézkedések betartásának köszönhetően végre ismét fellélegezhetünk. És ezt nemcsak szó szerint értem, hanem úgy, hogy már nem kell komolyabban félnünk a járvány »keresztjétől«, amely eddig az életünket korlátozta” – állapította meg Heger.

Ugyanakkor arra emlékeztetett, hogy a koronavírus megosztotta az ország lakosait.

„Társadalmunknak van még mit behoznia a világ racionális értelmezése terén” – tette hozzá.

Mint már megírtuk: csütörtöktől már csak a szociális otthonokban és a kórházakban lesz kötelező a reszpirátor használata. Ezentúl már akkor sem kötelező karanténba vonulni, ha pozitív teszttel rendelkező személlyel érintkeztünk. Erről a szerdai kormányülés után tájékoztatott Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter.

(TASR/Felvidék.ma)