A kelet-szlovákiai perbenyiki mezőgazdasági szakközépiskola tanulói tavaly először termeltek különféle zöldségfajtákat, amelyekkel ingyen látták el több kassai, nagymihályi, tőketerebesi és királyhelmeci iskola konyháját, étkezdéjét.

Az iskola termőföldjein idén is folytatják a termelést, és már nekiláttak az előkészületi munkálatoknak.

Kassa Megye Önkormányzata tájékoztatása szerint 2023-ban a tanulók által megtermelt termények hivatalosan is bio minősítést kapnak.

Az iskolai farmon, mintegy 2 hektáros területen gazdálkodnak. Ezekben a napokban előkészítik a talajt, ahol körkörös sorokban ültetnek, veteményeznek majd, úgynevezett agrárkörös rendszerben. A középiskolások a gyakorlati oktatás során modern és környezetbarát módszerek alapján tanulják a zöldségfajták termesztését.

„A tavalyi sikeres szezonban mintegy 9 tonna zöldséget termeltek a tanulók, az idén pedig arra törekszünk, hogy az itt termett zöldségek, mivel igazoltan ökológiai mezőgazdasági termények, megkapják a biotermék besorolást”

– mondta Rastislav Trnka, Kassa Megye Önkormányzatának elnöke.

A vetési terv keretében a már hagyományos zöldségek mellett certifikált, igazolt bio-vetőmagról ültetik a babot, borsót, céklát, sárgarépát, petrezselymet, cukkinit és hokaido tököt. A választékot továbbá paprikával, paradicsommal, zellerrel, kukoricával, hagymával és fejes salátával bővítik.

Silvia Sakáčová, az iskola igazgatónője elmondta, hogy a tavalyi év tapasztalatai után az idén a termőföldbe humuszt és homokot is beledolgoztak, ezzel javítva a talaj minőségét. A tavalyi első termést már májusban és júniusban betakarították, mégpedig hagymából. A betakarítást zellerrel zárták, amelyet egészen novemberig szedtek.

A tavalyi terméssel a mezőgazdasági iskola ingyen látta el a Kassa Megye Önkormányzatának hatáskörébe tartozó iskolai étkezdéket Kassán, Nagymihályban, Tőketerebesen és Királyhelmecen. De természetesen az egészséges és friss zöldségből bőven jutott a perbenyiki iskola diákjainak is, akik egész évben gondoskodtak a termésről.

(BM/Felvidék.ma/Teraz.sk)