Roman Mikulec (Foto N)

Szlovákia Roman Mikulec (OĽaNO) belügyminiszter véleménye szerint elküldhetné az ukránoknak a MiG-29-es vadászrepülőit is, bár ahogy a TA3 hírtelevízió vitaműsorában kijelentette, ez a lehetőség egyelőre nem került szóba. „Szerintem ezeknek már rég nem kellene itt lenniük“ – jegyezte meg az orosz vadászrepülőgépekkel kapcsolatban.

Az S-300-as rakétavédelmi rendszer Ukrajnának történt ajándékozásával kapcsolatban kijelentette, hogy az nem volt könnyű döntés. „Különböző nézetek ütköztek, de nagyon fontos, hogy végül sikerült megegyezésre jutni a kérdésben“ – mondta Mikulec, hozzátéve, hogy egyes kormánytagok részéről felmerültek ezzel kapcsolatban kérdések, melyeket meg kellett válaszolni. „Ezért úgy vélem, hogy ez a döntés végeredményben nagyon felelősségteljes volt“ – vélte a belügyminiszter.

Mikulec hazugságnak nevezte az ellenzék azon állítását, hogy az S-300-as helyettesítésére nincs eszköze Szlovákiának. Megjegyezte, hogy jövőre ezt a rendszer mindenképp ki kellett volna vonni a hadrendből, mert Szlovákia számára nem biztosítottak hozzá sem pótalkatrészek, sem pedig a rendszer szervizelése.

„A Patriot légvédelmi rendszer sokkal hatékonyabb, mint az S-300-as, már csak azért is, mert egyszerre több célpont követésére alkalmas és kétszeres a hatótávolsága“ – állította Mikulec.

(NZS/Felvidék.ma/Webnoviny)