Az egyik útjelző a belvárosban (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Az elmúlt napokban turisztikai jelzőtáblák kerültek elhelyezésre Ipolyságon. A táblák a város épített örökségeihez, valamint látnivalóihoz vezetik el az idelátogatók mellett a helyieket is. A táblák elhelyezése a turizmusfejlesztés szempontjából hiánypótló beruházás volt. 

„Nyitra Megye Önkormányzatának a turisztikai fejlesztésre kiírt pályázatból valósítottuk meg a beruházást. Az alapvető célunk az volt, hogy a turisták számára áttekinthető módon útbaigazítsuk őket a város fontosabb műemlékeihez” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Pálinkás Tibor, a Honti Múzeum és Simonyi Lajos Galéria vezetője, a pályázat koordinátora.

Egyszerű és precíz jelzések (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A turisztikai jelzőtáblákat a belvárosban helyezték el.  Mutatják az utat többek között a római katolikus templomhoz és a mellette lévő kolostorhoz, az egykori vármegyeházához, a Honti Kálváriához, illetve mindkét zsinagógához. Emellett a Simonyi Lajos Galériához, a Honti Múzeumhoz, a Város a városban állandó tárlathoz, illetve a könyvtárhoz ugyancsak elvezetnek a kis táblák.

Mint Pálinkás Tibor kifejtette:

hiánypótló fejlesztésről van szó, mivel korábban számtalanszor tapasztalták, hogy a turisták nehezen igazodnak ki a városon belül, nehézkesen találják meg az egyes műemléki épületeket.

Eddig ilyen jellegű jelzőtáblák nem voltak az Ipoly menti kisvárosban.

Látványosságokra hívja fel a figyelmet (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A turisták és a magunk dolgát is egyszerűsítettük a táblákkal – jegyezte meg az idegenvezetőként is tevékenykedő intézményvezető.

Első körben a város történelmi központjában helyezték el a piros körtetővel ellátott sárga oszlopokat. Erre helyezték el a kétnyelvű turistatáblákat. A precíz jelölésű táblák könnyen értelmezhetőek mindenki számára.

A későbbiekben szeretnének további jelzéseket is felszerelni az adott oszlopokra. Ugyanakkor további oszlopok elhelyezésére is volna igény. Például a Homok városrészben lévő vasútállomás környékén is jó volna elhelyezni további útjelzőket – véli Pálinkás Tibor.

Hét útjelző kerül kihelyezésre a belvárosban (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A fejlesztés Nyitra Megye Önkormányzatának anyagi támogatásával valósult meg. Az összköltség meghaladta a nyolcszáz eurót.

(Pásztor Péter/Felvidék.ma)