Fotó: Pixabay

Az oktatási minisztérium rendeletének módosítása értelmében a következő tanévtől nem lesz félévi szünet, azaz megszűnik az első és a második félév közötti egynapos tanítási szünet az alap- és a középiskolákban. A rendelet május 30-án lép hatályba.

A gyorsított tárcaközi véleményezési eljárás során két észrevétel érkezett, az egyikben a Szlovákiai Oktatási és Tudományos Dolgozók Szakszervezete a javaslat visszavonására szólított fel. A szakszervezetek az iskolai szünet részének tekintik a félévi szünetet, és nem látnak gyakorlati okot az eltörlésére.

„A félévi szünetnek pszichológiai jelentősége van, ez választja el a lezárt első félévet a kezdődő másodiktól. Enélkül a tanulók nem tudatosítják az előző félév eredményeit és azt, hogy bizonyos tantárgyakból esetleg javítaniuk kell” – állapították meg az iskolai szakszervezetek. Az oktatási minisztérium nem fogadta el az észrevételt.

„A félévi szünet eltörlését azzal indokolták, hogy felesleges, mivel rövidsége miatt semmilyen pozitív hatása nincs az iskolásokra” – áll az oktatási minisztérium indoklásában.

A minisztérium szerint a gyakorlat azt mutatja, hogy a félévi szünet nem elég a pihenésre, csak problémát jelent az iskolai dolgozóknak és a tanulók szüleinek. Az oktatási törvény értelmében az oktatási minisztérium minden év május 31-ig közzéteszi honlapján a három egymást követő tanévre vonatkozó tanítási szünetek időpontját.

(TASR/Felvidék.ma)