(Fotó: Vlado Anjel, topky.sk)

Marek Para ügyvédet előzetes letartóztatásba helyezték. Erről hétfőn döntött a Legfelsőbb Bíróság szenátusa, amely helyt adott a Speciális Ügyészi Hivatal (ÚŠP) ügyésze által a Speciális Büntetőbíróság (ŠTS) korábbi döntése ellen benyújtott panasznak.

Juraj Kliment, a Legfelsőbb Bíróság szenátusának elnöke elmondta, a döntés megalapozottságát egyebek között Vasil Špirk, a Speciális Ügyészi Hivatal ügyésze, Ľudovít M., a Pénzügyi Igazgatóság Bűnügyi Hivatalának volt vezetője és a több büntetőügyben is érintett Bernard S. vallomása, valamint több okirat is alátámasztja. Hozzátette, hogy a gyanúsítás az ÚŠP ügyészére vonatkozó állításokkal kapcsolatos.

A Legfelsőbb Bíróság leszögezte, hogy Marek Para esetében fennáll a tanúk befolyásolásának és a nyomozás akadályozásának veszélye. „A fellebbviteli bíróság nem értett egyet az előző bírói döntéssel, miszerint ilyen veszély nem áll fenn” – hangsúlyozta Kliment.

Rámutatott arra a tendenciára, hogy kriminalizálnak egyes nyomozókat, ügyészeket és a bírókat.

„Az hogy ismételten eljárást indítottak, azt üzeni minden érintettnek, hogy minden egyes ilyen cselekményt kivizsgálnak, és nem kerülhető el a konkrét személyek büntetőjogi felelősségre vonása. Ez egyúttal figyelmeztetés azoknak, akik az ilyen cselekményeket folytatni akarják” – jelentette ki Kliment.

Michal Mandzák, Marek P. védőügyvédje szerint a szenátus elnöke ezekkel a kijelentéseivel az elfogultságát támasztotta alá.

A Speciális Büntetőbíróság múlt heti döntése során a bíró is úgy ítélte meg, hogy alapos ok van az előzetes letartóztatásra. Marek Para célzatosnak tartja a gyanúsítást. Szerinte személyes ellentétről van szó közte és egy másik személy között.

A szenátus megalapozatlannak ítélte a vádlott és védője által a Legfelsőbb Bíróság szenátusának elnökével, Klimenttel szemben beterjesztett elfogultsági kifogást. A bűncselekmény elkövetésével gyanúsított Marek Para ügyvéd panaszt nyújtott be a határozat ellen, amelyről később a Legfelsőbb Bíróság öttagú tanácsa dönt.

„Ha az öttagú tanács úgy találja, hogy Kliment nem pártatlan, a határozatot automatikusan semmisnek nyilvánítják” – tette hozzá Mandzák. Közölte, hogy a döntést jogellenesnek tartja, és hozzátette, szerinte nem indokolt a büntetőeljárás és nem megalapozott a tanúk befolyásolásának gyanúja.

A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség április 20-án, szerdán vette őrizetbe Marek Para ügyvédet. Bűnszervezet létrehozása, szervezése és támogatása miatt indult büntetőeljárás ellene.