Fotó: Magyarság Háza

A Magyarság Háza Filmklub Extra sorozatában május 19-én bemutatják a horvátországi Hugyik Krisztián mezőgazdász portréját. Rendező: Hordósi Dániel, vetítési idő: 60 perc. A film utáni beszélgetés vendége: Hugyik Krisztián. A film a Mi, magyarok – 17 ország 53 film keretében készült Élet a hegyháton címmel.

Ahol a földből hazaszeretet is sarjad

Hugyík Krisztián beleszületett, egyúttal beleszeretett a mezőgazdaságba. Családja több generáció óta él a horvátországi Hegyháton, ahová az ősök a Vajdaságból költöztek. A délszláv háború idején a magyar szórvány közösség huszonkét tagját veszítette el. Szerb szabadcsapatok elüldözték vagy meggyilkolták az itteni magyarokat, akiknek egyetlen bűnük az volt, hogy magyarok voltak. Róluk a közösség évente koszorúzással emlékezik meg. Krisztián szüleivel Gomboson vészelte át a tragikus eseményt.

A családi fotók és édesanyja elbeszélése alapján már kisgyermek korában is az állatok, a traktorok és a boroshordók körül sürgött-forgott. Korán megtanult tehenet fejni, állatokat etetni és minden munkát elvégezni, ami a családi gazdaságban előfordult.

Ma az állattenyésztés mellett gabonát és gyümölcsöt termeszt, szőlészettel és borászattal is foglalkozik. Tervezi, hogy a vendéglátásba is belevág, hiszen a Duna menti csendes és csodaszép táj remek lehetőséget nyújthat a pihenésre. Minden lehetőséget megragad, hogy sikeresen tovább tudja működtetni a gazdaságot. Az itteni fiatalok nagy része is inkább a közeli városokba költözik, esetleg Ausztriában vagy Németországban keresi a megélhetését. Krisztián azonban csak itt tudja elképzelni az életét. Sikerült olyan párt találnia, aki szintén ezen a tájon akar családot alapítani. A helyi magyar kulturális egyesület tánccsoportjának tagjaként bejárta az egész Kárpát-medencét, szerelmével, Júliával is a tánccsoport révén találkozott. A lány az eszéki magyar konzulátuson dolgozik, ő hívta meg Krisztiánékat egy fellépésre.

A fiatalember egyik legfőbb célja, hogy hazaszeretetre nevelje majd gyermekeit, hogy ők is büszke horvátországi magyarok maradjanak.

HELYSZÍN: Uránia Nemzeti Filmszínház, 1088 Budapest, Rákóczi út 21.
IDŐPONT: 2022. május 19. 18:00

A részvétel ingyenes. Előzetes REGISZTRÁCIÓ javasolt. A regisztráció a Magyarság Háza elfogadó válaszlevelével aktiválódik. Helyfoglalás érkezési sorrendben. Kérjük regisztrált vendégeinket, hogy helyüket legkésőbb a meghirdetett kezdési időpont előtt tíz perccel foglalják el! Nem regisztrált vendégeinknek a fennmaradó szabad helyek függvényében tudunk helyet biztosítani. További információ: info@magyarsaghaza.net

(magyarsaghaza.net/Felvidék.ma)