Mint korábban beszámoltunk róla, határon átívelő, európai uniós Interreg és Norvég Alapból juttatott forrásokból kezdődik meg a nagy múltú zselízi Esterházy-kastély felújítása. Zselíz városa a nagyszabású projektre több mint 1 millió eurót nyert el, ám ez csak a munkálatok egy részét fedezi, így már készül a további szakaszok projektálásának kidolgozása.

A jelenlegi munkálatokat a kőhídgyarmati Pohori cég végzi. A május 25-i képviselő-testületi ülés után került sor a városvezetés részéről az első területbejáró szemlére. A terepbejáráson részt vett a kivitelező cég vezetője, Pohori Tamás, a cég szakemberei, Juhász András polgármester, Csenger Tibor, Nyitra megye alelnöke, aki egyben helyi képviselő is, illetve további képviselők.

Pohori Tamás beszámolt az eddig elvégzett bontási munkákról, illetve ismertette az ezek során felmerült problémákat is. Mint kiderült, az épület problémás részeinek statikai szerkezeti megerősítése 3-4 hetet vett igénybe. „Egy átfogó statikai felméréssel kezdtünk neki a munkának. Ennek a részeként biztosító támasztékokat helyeztünk el a boltívekre, kéményekre és a mennyezet veszélyes részeire, hogy a munkások biztonságosan kezdhessék meg a bontást. Folyamatban van a cserép és a tetőszerkezet lebontása, illetve az egyéb felesleges elemek eltávolítása”nyilatkozta a projekt honlapján.

A vállalkozó a faanyagszállítással kapcsolatos problémákról is tájékoztatta a jelenlévőket. Mivel folyamatosan emelkednek az építkezési anyagok árai, a projekt pedig korábbi árakkal számolt, így arra az elhatározásra jutottak, hogy azt a faanyagot, amit a szakértők strukturálisan megfelelőnek és alkalmasnak ítélnek, újra felhasználják majd az építkezés során.

Ezzel is igyekeznek spórolni a költségeken, de az már most látszik, hogy a fa és az acél árának emelkedése miatt az eredetileg tervezett költségvetésbe a jelenlegi projekt nem fog beleférni. A másik tényező, ami már most láthatóan emelni fogja a költségeket, a Megyei Műemlékvédelmi Hivatal határozata, miszerint nagyon szigorú feltételek mellett a megmaradt elemeket kell minden esetben restaurálni.

„Például az ablakokra a költségvetés 125 ezer euróval számolt. A megmaradt nyílászárók viszont olyan rossz állapotban vannak, hogy némelyik restaurálása szinte lehetetlen, ráadásul Szlovákiában 3-4 cég van, mely ilyennel foglalkozik. Ezek közül egy adott árajánlatot 250 ezer euróra, tehát a rendelkezésre álló keret duplájára” – magyarázta Juhász András polgármester.

(Csonka Ákos, Felvidék.ma)