Május 13-án délelőtt meghitt, ünnepélyes keretek között leplezték le az Esterházy János-emléktáblát a komáromi Marianum Egyházi Iskolaközpontban. Turi Török Tibor szobrászművész alkotását Kiss Róbert, a Nagyszombati Egyházmegye általános helynöke áldotta meg. Az Esterházy Akadémia és a Felvidéki Értékőrzők szervezésében emlékfát is ültettek az iskolaközpont udvarán az 1942. május 15-i „nemmel szavazás” nyolcvanadik évfordulójára emlékezve.
Madarász Róbert, az iskolaközpont igazgatója köszöntőjében úgy fogalmazott, az emberséget, a szeretetet, önzetlenséget, a mindvégig kitartást és a bátorságot jöttek ma ünnepelni. „A mártír sorsú gróf Esterházy János előtt hajtunk ma fejet” – fogalmazott. Emlékeztetett rá, hogy
1928-ban Esterházy Jánosnak is köszönhetően egy év alatt épült fel a komáromi Marianum katolikus kisszeminárium és internátus, hogy a felvidéki magyarságnak „véréből való papot, tanítót és értelmiséget nevelhessen”.
Hangsúlyozta, Esterházy János kiállt a kisebbségi létbe kényszerült felvidéki magyarok nyelvi, kulturális és gazdasági jogaiért, de az első bécsi döntést követően a magyar kormánytól a szlovák lakosság jogainak betartását is megkövetelte a visszacsatolt területeken. Felidézte, 1942. május 15-én a szlovák parlament tagjaként nemet mondott a zsidóság kitelepítéséről szóló 68-as számú alkotmánytörvényre, ami rendkívül bátor cselekedet volt, vélekedett.
„Ha Esterházy János szellemisége él, akkor a felvidéki magyarság feltámad!”
Az emléktábla leleplezése mellett az esemény szervezői hársfát is ültettek az iskolaközpont udvarán, éppen erre a nyolcvan esztendeje kimondott nemmel szavazásra emlékezve és mélyen tisztelve azt a bátorságot, amellyel Esterházy nemet mondott a zsidók kitelepítésére. „Egy hársfát ültetünk, melyből a középkorban szenteket faragtak. Egy fát, melynek gyökerei abba a földbe kapaszkodnak, amelyet Esterházy is annyira szeretett és amely föld a komáromi gettó helyszíne is volt egyben 1944 tavaszától” – jegyezte meg.
Kiemelte, Esterházy János keresztényként zsidókat bújtatott, menekülteket fogadott be. Háborúellenes megnyilvánulásaiért támadta a szélsőjobb, később pedig a kommunista diktatúra. A Gulag után csehszlovák börtönökben raboskodott 12 évig politikai fogolyként, majd a szükséges orvosi kezelésektől megfosztva, 56 évesen hunyt el a mírovi börtönben.
Madarász Róbert köszöntője végén háláját fejezte ki az esemény szervezőinek, résztvevőinek, köztük Molnár Imre Esterházy-kutatónak, Kiss Róbert általános helynöknek, Turi Török Tibor szobrászművésznek, a Felvidéki Értékőrzők Polgári Társulásnak, az Esterházy Akadémiának és a Szövetség a Közös Célokért társulásnak.
„Köszönöm a szeretve támogató összefogást, melyből a jövő sarjad. A szeretetet és áldozatvállalást értő és élő új nemzedékek jövőjének. Ha Esterházy János szellemisége él, akkor a felvidéki magyarság feltámad”
– zárta gondolatait.
Esterházy öröksége az összefogás is
Molnár Imre történész ünnepi beszédében örömét fejezte ki, amiért Komárom újabb Esterházy-emlékhellyel gyarapodott az említett széles összefogásnak köszönhetően. „Az összefogás is az ő öröksége” – mutatott rá, hozzátéve, Esterházy volt az, aki politikusként a jobboldaltól a baloldalig mindenkit maga mögé tudott állítani, egységbe forrasztva magyar és nem magyar követőit.
Az Esterházy-kutató hangsúlyozta, a gróf szerette Komáromot, gyakran megfordult itt. Támogatásának köszönhetően is jöhetett létre a Marianum kisszeminárium, illetve a bencések komáromi rendházáért, vagyonáért, megmaradásáért, iskolájának fennmaradásáért rendszeresen interpellált a prágai parlamentben és neki volt köszönhető, hogy a bencés és premontrei rendet nem tudták megszüntetni és elvenni magyar jellegét a két háború között, mutatott rá.
Kiemelte, szívügye volt az ifjúság, a gyermekek nevelése is, számára az iskola elsősorban az értékmegőrzés helye volt.
„A magyar gyermekkel születése pillanatától kezdve foglalkoznunk kell! Éreznie kell, hogy őrködnek felette, hogy gondját viselik. Mert a mi jövőnk a mi gyermekeink, ők még most a mieink, még nem vehette el tőlünk a mostoha sors” – idézte Esterházyt, aki az 1930-as években már attól féltette a magyar gyermekeket, hogy amint elkerülnek a szülői háztól és az iskolán kívül kerülnek, már „ezer polip nyújtja feléjük karjait, hogy megrontsa keresztény és nemzeti gondolaton épülő lelkivilágukat”.
„Esterházy Jánosban az Isten hajolt le közénk a legkegyetlenebb időkben”
Nyolcvan évvel ezelőtti bátor kiállására, helytállására emlékezve Ébert Tibor pozsonyi írónak az események szemtanújaként átélt visszaemlékezéseiből olvasott fel részletet Molnár Imre: „Egy magas, karcsú, szürke öltönyös politikus jött le a parlament lépcsőin. A tömeg körülvette, öklüket rázták, köpködték, köveket hajigáltak feléje. A rendőrök alig tudták kimenteni őt a gyűlölködő tömegből. Zsidóbérenc, magyar féreg – kiabálták utána (…) Én nem tudtam, mi az a zsidótörvény, hiszen gyerek voltam, de azt a gyűlöletet az arcokon, amelyek Esterházy Jánost körülvették, soha nem felejtem el” – szólt az idézett részlet.
A történész szerint ez a gyűlölet már elkezdődött Esterházy politikusi életében, majd folytatódott 1945 után, amikor a rabtartói gyűlöletétől övezve fosztották meg a szabadságától, az amnesztiától, az orvosi kezeléstől, a méltó emberi bánásmódtól. De mégsem tudták legyőzni, jegyezte meg, hozzátéve, börtönlapjain ott a bejegyzés, hogy „átnevelése lehetetlen”. „Nem lehetett legyőzni, mert tudta, hová tartozik, tudta, hol vannak a gyökerei, küldetése és Istentől kapott hivatása. Nem tudták megfosztani keresztény hitétől, emberi méltóságától, magyarságától, Jézust követő mivoltától” – fogalmazott a történész.
„Esterházy Jánosban az Isten hajolt le közénk a legkegyetlenebb időkben. Arra kell gondolnunk, hogy mi is megtaláljuk magunkban az életünkben a legfőbb választ: kik is vagyunk mi, hová tartozunk, hol vannak a gyökereink, hol a helyünk ebben a világban”
– vélekedett a történész, aki Esterházy egyik utolsó írásából idézett: „Két kincsünket, Krisztus urunkba vetett hitünket és nemzeti önazonosságunkat ne tévesszük szem elől egy pillanatra sem, mert ez az a két érték, amely a legnehezebb időkben is megtart bennünket”.
Molnár Imre befejezésül kérte, Esterházy János példája erősítsen bennünket, újból idézve a keresztényszocialista párt elnökeként megfogalmazott első beszédei közül: „Mi meg akarjuk tartani ezt a földet, melyet nem szereztünk, vagy elvettünk másoktól, hanem apáinktól örököltünk. És meg akarjuk védeni nemcsak a földet, de a keresztet is! Akik magyaroknak születtünk, magyaroknak akarunk maradni, magyarok és keresztények! Mert minden nemzet elpusztul, mely az Istent megveti és céljait nem az Istenen keresztül akarja elérni. Együtt kell küzdenünk egymásért!”
Az ünnepi eseményen jelen volt az emléktábla alkotója, ajándékozója, Turi Török Tibor szobrászművész mellett többek között Gubík László, az Esterházy Akadémia és a Szövetség a Közös Célokért elnöke, Venyercsan Pál, a pozsonyi Liszt Intézet Magyar Kulturális Központ igazgatója, Becse Norbert, a Szövetség járási elnöke, Pallag György, a Felvidéki Értékőrzők elnöke, Csémi Szilárd, a Szlovákia Magyar Cserkészszövetség ügyvezető elnöke és Novák Béla Tamás a komáromi zsidó hitközség képviseletében.
Az emléktábla avatásán közreműködtek az iskolai diákjai, majd a leleplezést és az emlékfa ültetését követően a vendégek megtekinthették az Esterházy János életét bemutató tárlatot, valamint szentmisén vettek részt a Szent András-bazilikában.
(Szalai Erika/Felvidék.ma)
