A szlovák kormányfő és az államfő szinte egymásnak adják a kilincset Zelenszkijnél. Most Čaputová járt Ukrajnában, s ha már ott volt, ezúttal sem mulasztott el hangzatos kijelentéseket tenni. Az ukrán parlamentben mondott beszédében kinyilvánította, hogy Ukrajnának az Európai Unióban a helye, s ő mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy ez megvalósuljon.
Nos, nyilvánvaló, hogy ez nem rajta fog múlni, hiszen nála fajsúlyosabb uniós vezetők azért ennél visszafogottabbak Ukrajna csatlakozásának a kérdésében, és bár a háborús agresszió borzalmas voltát senki nem vonja kétségbe, ahogy senki nem is helyeselheti, viszont nekünk, szlovákiai magyaroknak azért sérti az igazságérzetünket az, ami az államfőét nyilván nem: egyebek mellett ahogy ez az „unióérett“, korrupciótól átszőtt ország a kisebbségekkel bánik, ami szerintünk egyáltalán nem jogosítja fel a csatlakozásra.
Értjük ugyan, hogy egy olyan ország számára, ahol mi még mindig a kollektív bűnösség bélyegét viseljük, ez a csekélység nem lehet akadály Ukrajna szalonképessége szempontjából.
De van itt még több megfontolandó szempont is, ám hogy ne lehessen bennünket elfogultsággal vádolni, idézzük a továbbiakban egy szlovák politológus közösségi oldalon megjelent, gondolatébresztő véleményét Szlovákiának az ukrajnai konfliktus kezelésében vállalt szerepéről.
Az elnök asszony ugyanis azt is hangsúlyozta, Szlovákia támogat minden igyekezetet az Oroszország által kirobbantott háború békés lezárása érdekében, „de csak azokkal a feltételekkel, amelyeket a megtámadott és hősiesen védekező ukrán nemzet szab meg”, hozzátéve, hogy akik a katonai segítség leállításáról beszélnek, Ukrajna kapitulálását szorgalmazzák.
Ján Baránek politológusnak ezzel szemben az a véleménye, hogy Szlovákiának bizony nem kellene fegyvereket szállítania Ukrajnába. Mint kifejti, azok az érvek, miszerint az agresszor előtt nem szabad meghátrálni, csak 1949. augusztus 29-ig voltak érvényesek, amikor is a Szovjetunió az első nukleáris fegyverét tesztelte. Ezzel minden megváltozott, s a hidegháború meghatározó politikusai tudatosították, hogy minden komoly konfliktus a NATO és a Varsói Szerződés közötti atomháborúhoz vezethet. Ezért nem került sor háborús konfliktusra, mert az atomfegyver bevetése a 3. világháború kitörésével járt volna. S ugyanezért nem szabad fegyvert szállítani Ukrajnának, hangsúlyozza a politológus, mert abban a pillanatban, hogy az oroszok úgy érzik, vesztésre állnak, bevetik az atomfegyvert,
s ezen a realitáson nem változtat semmilyen nagyképű szlovák megnyilvánulás és az oroszok elleni kompromisszummentes hozzáállásról hangoztatott szólamok sem.
A hidegháborús logika változatlanul érvényes, figyelmeztet Baránek, viszont megváltozott a nyugati világ felfogása, figyelmen kívül hagyják ezt a logikát, holott ha Kennedy, Nixon, Carter, Reagan úgy gondolkozott volna, ahogy ők, a világ, ahogy mi ismerjük, már nem létezne, állítja Baránek. S nincsenek már olyan politikusok sem, mint Reagan, Thatcher, Mitterrand, a helyüket átvették az alkalmatlan, szenilis Biden típusú vezetők.
Baránek a továbbiakban megállapítja, hogy Szlovákia az orosz–ukrán konfliktus kezdetén egy óriási lehetőséget szalasztott el, mivel közvetítői szerepet játszhatott volna, melyhez minden feltétele adott volt.
Szlovákia mindkét országgal jó viszonyt ápolt, ami nem mondható el például a lengyelekről. Továbbá eltérően Csehországtól, vagy más közép-európai országoktól, a szlovákok a leginkább szimpatizálnak az oroszokkal. Mindezek mellett a szlovák szláv nép, ellentétben a magyarokkal vagy az osztrákokkal, s nem gyanúsítható területi igények támasztásának szándékával sem, tehát mindkét fél számára elfogadhatóként a legalkalmasabbnak bizonyult volna a békeközvetítői szerepre. De nem így történt, mert az ország vezetői úgy döntöttek, hogy Szlovákia az EU egyik legdühödtebb oroszellenes országa lesz, túlszárnyalva a lengyeleket is, akik az oroszellenességet a génjeikben hordozzák.
Azon túl, hogy a politikusaink ilyen hozzáállása nevetséges, állapítja meg Baránek – Heger talán így kompenzálja jelentéktelen voltát – rendkívül felelőtlen is. Ki kell mondani, véli a politológus, hogy mi nem tudunk segíteni Ukrajnának megnyerni a háborút, ahogy Lengyelország sem, melynek hétszer annyi lakosa van és Európa egyik legerősebb hadseregével rendelkezik, aminek következtében Szlovákia teljesen feleslegesen vált egy esetleges első számú orosz célponttá.
Miért, teszi fel a kérdést, politikusaink kisebbségi komplexusa miatt, netán valaki hasznos idiótájaként cselekszenek? Az igazság valahol a kettő között van, véli, kisebbrendűségi érzésüket meglovagolva valaki hasznos idiótaként használja fel őket, s mint írja, nem tudja eldönteni, hogy ez az USA vagy Nagy-Britannia… Véleménye szerint Ukrajna fegyverekkel való ellátásának akkor lenne értelme, ha Oroszország nem rendelkezne atomfegyverrel.
Putyin azonban világosan megmondta, hogy ha a helyzet úgy hozza, elsőként folyamodik az atomfegyverek bevetéséhez. Az európai vezetők pedig mindent megtesznek annak érdekében, hogy ezt a fenyegetését be is váltsa.
Hangsúlyozza, nem állíthatjuk, hogy Putyin egy demokratikus ország ellen indított agressziót, mert ez nem igaz. Egy kleptokráciát támadott meg, olyan országot, melynek politikai vezetése nyíltan tolerálta, mi több, bálványozta a nácizmust. Egy országot, melyben néhány oligarcha kisajátította a nemzeti javakat, miközben az ukrán lakosság nyomorban él.
Csak halkan jegyezzük meg, hogy erről az országról állítja Čaputová, hogy az Európai Unióban a helye.
De térjünk vissza Baránek véleményéhez, aki megjegyzi, természetesen hasonló a helyzet Oroszországban is, de mint írja, nem Oroszországot mentegeti, hanem Szlovákia érdekeit és főleg biztonságát tartja szem előtt.
Meggyőződése ugyanis, hogy Ukrajna nem győzheti le Oroszországot, mert ha úgy hozza a helyzet, az oroszok bevetik az atomfegyvert. Ráadásul Szlovákia nem veszi figyelembe, hogy az oroszok egyértelművé tették, az ukránok fegyverekkel való segítését úgy tekintik, mintha közvetlenül bekapcsolódnánk a harcokba és ez nagyon veszélyes. Mint írja, a Heger-, Naď-, Čaputová-, Kaczynski-, Morawiecki-féle idióták ezzel azt érik el, hogy első számú orosz célponttá teszik az országukat, s a legrosszabb esetben, egy esetleges, bár nem valószínű orosz vereség esetén hozzájárulnak a 3. világháború kirobbanásához.
Ilyen helyzetbe hozta tehát az alkalmatlan politikai vezetése Szlovákiát, állapítja meg Ján Baránek. Ahelyett, hogy közvetítőként igyekeztek volna az emberek életét menteni az orosz–ukrán konfliktusban, nemcsak elmulasztották ennek lehetőségét, de a saját országukat is veszélybe sodorták, miközben elsőrendű feladatuk lenne népük biztonságáról gondoskodni. Szlovákia teljesíthette volna nemcsak politikai, hanem erkölcsi kötelességét és legalább megpróbálhatott volna közvetíteni, a béke elérésére törekedni, megmentve ezzel emberek tömegeinek életét.
Úgy tűnik azonban, állapítja meg, hogy politikusainknak nincsenek meg ehhez a kellő képességeik. Ebből következően az országnak meg kell szabadulnia azoktól az alkalmatlan emberektől, akik valamilyen tévedés folytán hatalomra kerülve ártanak az országnak. S ez nemcsak a jelenlegi vezetésre, hanem az előzőekre is vonatkozik, mert a mostani rossznak az alapjait sok esetben az előző kormányok rakták le, korrupciós éhségükkel vagy abban a tévhitben élve, hogy örökké kormányon maradnak. Mindkettő árt Szlovákiának, ezért távozniuk kell a hatalomból és vállalni a büntetőjogi felelősséget, zárta helyzetelemzését Baránek.
Véleményével lehet egyetérteni, lehet vitába bocsátkozni, egyet viszont nem szabad, figyelmen kívül hagyni. Más kérdés, hogy sajnálatos módon épp azok hagyják figyelmen kívül, akiknek meg kellene szívlelniük.
„Aki háborúba fegyvereket szállít, az nem békét teremt, és egyetlenegy ember életét sem menti meg, hanem még több erőszakot, szenvedést és halált okoz”
– mondta Herbert Kickl, az ellenzéki jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke az APA osztrák hírügynökségnek nyilatkozva. Nos, Čaputová szerint Szlovákia alapvető érdeke, hogy béke legyen Ukrajnában, ám ő ezt merőben másként képzeli el. „Ezért segítettünk és továbbra is segítséget fogunk nyújtani. Nemrég az Sz-300-as légvédelmi rendszerrel, lőszerrel és aknaszedő berendezésekkel, hamarosan pedig a Zuzana tarackágyúkkal” – ígérte.
Békét fegyverrel és még több fegyverrel. Főként, hogy az Interpol főtitkára, Jürgen Stock egy sajtóbeszélgetésen figyelmeztetett, az Ukrajnába küldött fegyverek közül rengeteg európai és ázsiai bűnszervezetek kezébe kerül. Nehéz ehhez bármit hozzátenni…
(NZS/Felvidék.ma/Ján Baránek Facebook-oldala)
