Doris Pack és Biró Rozália (Fotó: FB)

Az 1981-ben alapított szervezet élén a német Doris Pack-et váltotta Biró Rozália, az RMDSZ parlamenti képviselője – tudtuk meg Gergely Papp Adriannától, aki Szlovákiából egyedüliként vett részt a szervezet tisztújító kongresszusán az írországi Dublinban június 10-11-én.

Biró Rozáliát hétéves alelnöki tevékenységet követően választották meg a több mint 50 nőszervezetet tömörítő Európai Néppárt Nőszervezete, az EPP Women élére. Tagjai az Európai Unióban és az EU-n kívüli országokban működő néppárti politikai pártok női tagszervezetei. A dublini kongresszuson a nőszervezet tagjai egyidejűleg hat alelnököt, főtitkárt és kincstárnokot is választottak.

A Szövetség Nőtagozatának képviseletében részt vevő Gergely Papp Adrianna szerint az új elnök személyének köszönhetően a közép-kelet-európai országok prioritásai várhatóan nagyobb hangsúlyt kapnak az Európai Unió színterén is. 

Ahogy fogalmazott, a legmagasabb kormányzati szintekről érkeztek tagok a kongresszusra, jellemzően miniszteri, miniszterhelyettesi, államtitkári vagy parlamenti képviselői pozíciókat ellátó nők. Az idei kongresszus témái a nemi esélyegyenlőség és a zöld technológiák jövője köré csoportosult, ám a legérdekesebb és a legtanulságosabb beszélgetések a női kvótákat érintő kérdések köré épültek. 

Kérdésünkre, hasznosnak tartaná-e a női kvóták bevezetését a politikai döntéshozatalba, egyértelmű igennel válaszolt.

Az ír mintát hozta fel példaként, ahol nem kötelező jelleggel írták elő a női kvótákat, de azért minden párt igyekszik negyven százalékot meghaladó számban indítani női politikusokat. „Ugyan össze lehet állítani a parlamenti listát női kvóta nélkül is, csakhogy abban az esetben, ha nem éri a női képviselők létszáma a negyven százalékot, kevesebb állami támogatáshoz jut a párt a választásokat követően. Ez megmozgatja a férfiakat is a jelöltállításnál” – számolt be Gergely Papp Adrianna a kerekasztal-beszélgetés tanulságáról.

Gergely Papp Adrianna

Az új elnök, akit a Szövetség Nőtagozata is jelölt, nemcsak az elnökség, de maga a leköszönő, ám egyben tiszteletbeli elnöknek is megválasztott Doris Pack bizalmát is bírja, tudtuk meg. „Rendkívül aktív, sikeres és eredményes politikusról van szó, aki 2017-ben megszervezte a Kárpát-medencei magyar politikai alakulatok Nőszervezeteinek Fórumát Nagyváradon, melynek köszönhetően hasznos párbeszéd indult el a nőszervezetek között. Gergely Papp Adrianna kérdésünkre elmondta, az új elnök vezetésétől azt várja, hogy több, a nőket érintő valós probléma kerül a szervezet figyelmének középpontjába.

„Biró Rozáliát ismerve nagyobb hangsúlyt fog kapni a női egyenjogúság, a nők politikai emancipációjának előmozdítása Európa-szerte, valamint az olyan fontos, nőkkel kapcsolatos kérdések előmozdítása, mint a nemek közötti egyenlőség a munkaerőpiacon, illetve a vállalkozásokban”

– fogalmazott.

Biró Rozália az Erdélyi Televíziónak nyilatkozva elmondta, a legfontosabb feladatai közé tartozik, hogy a nőszerveteket a közösségépítő, családcentrikus tevékenységekre buzdítsák. Emellett céljuk, hogy a döntéshozatalban egyre több nő legyen jelen, ennek érdekében készek segíteni és támogatni a különböző tagországok női politikusainak kampányait.

Szalai Erika/Felvidék.ma