Biztosan átélted már Te is a mély-magas csendet. Azt, amikor benned és körülötted egy-egy pillanatra mintha titokzatos karmesteri mozdulatra felmagasztosult a fenséges LÉTCSEND. Az Isten alkotta, Általa már a Biblia első lapján igen jónak minősített Létcsend.
Egy erdei tisztáson, amikor a fák is imádságos susogásra fogják magukat, ez ismétlődik. Tengerparti hajnalokon, napnyugtakor, amikor a másodperc töredékére mintha minden megállna: a hullámok kisimulnak, a hatalmas ringó vízerő tisztelegve megáll létrehívója előtt. Vagy amikor tavaink partján akár horgászás közben mintha rezzenéstelen magas-mély csendbúra borulna Rád, a vízre, az egész mindenségre. Átélhetjük ezt a Hortobágyon is, amikor nincs semmi durva zajforrás körülöttünk, csak a forró csend remegteti átlátszó hőfüggönyeit, s árasztja a forró föld páratlan illatcsodáját, a savanyú-édes gyógyleheletet. Valami hasonlót éltek meg évek, évtizedek különös csendnapjain a sivatagi remeték is, akik ezt a létezéscsendet betöltötték abszolút hangtalanra redukált istenimádatuk finomra csiszolt szavaival. Azzal az imaszivárvánnyal, aminek egyik ívtalapzata a szívük volt, a másik a láthatatlan nagy Isten atyai szíve. Micsoda csendív! Csöndszivárvány. Szeretetív, Isten-szivárvány. Benne gyógyul igazán az ember, az emberiség.
Sivatagi remetéktől Saint Exupéryig
A csend lehet riasztó, félelmetes, akár neurotizáló azoknak, akik életük javát nyüzsgésben, mozgásviharban, pörgős aktivizmusban töltik, szinte menekülve a csendtől. Számukra a csend, az elcsendesedés maga a halál. Pedig hatalmasat tévednek és veszítenek. Hiszen még a szívnek is, amelyik állandóan, éjjel-nappal üzemel, szüksége van csendpauzákra, amit ki is követel magának. A kilökő szívdobbanás után jön a visszaáramlás ritmusa, a szempillantásnyi elernyedés. Másodpercek töredékére ugyan, de a szív szabályozott módon elcsendesül. Nem áll le. Sőt, ez az elcsendesülés a biztosíték arra, hogy ne álljon le. Az örökké nyüzsgő emberek olyanok, mintha csak kilökős szívpumpa-fázisban élnének. Márpedig ez vezet a gyors katasztrófákhoz. Nem elég a napi stressz után az úszás, séta, fitneszterem akrobatatechnikája. Több kell ennél. Mély csend, a teremtői nyugalom pillanatai, a kifele-felfele figyelés, a személyes el- és belefeledkezés létezésmasszírozó pillanatai kellenek mindenkinek. Metafizikai gyakorlatok, istenfürdő, istenterápia. Erről szól egyebek mellett pünkösd ünnepe is. Ahogyan rájött erre az egyszerű létezéstechnikára a sivatagban A kis herceg szerzője, aki lezuhant repülőgépe mellett fogalmazta meg: „Felismertem, hogy az embereknek csendre van szükségük. Mert csak a csendben tud a létigazság gyökeret sarjasztani, majd termést hozni”.
Transzformációs létezésállomások csöndpedagógiával – belső növekedéssel
Különös transzformációs létezésállomás a csönd. Ott történik meg a nagy fordulat, a nagy hangsúlyátfordítás az emberi szívben. Amiként az Ige jelzi is: ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is (Mát 6,21). A sivatagi egyiptomi remeték 1700 évvel ezelőtt ennek a gyönyörű belső transzformációnak lettek átélői, megtapasztalói, majd leírói, tanítói, a csendkultúra megteremtői. Nekik a kincs Isten maga volt. És sokszor a pusztához, sivataghoz hasonló, nem ritkán sivár, szegényesnek tűnő életüket fordította át a Lélek kincses szigetté. A szó szoros értelmében lelki-szellemi oázissá. Az istentapasztalás őskertjévé, az istenközvetlenség édenkertjévé. Lelkileg, belülről. És ez akkora élmény, hogy mindörökké fogva tartja az embert. Őket, minket, akik belekóstolnak. Istenszerelem a végtelenségig. A mindennapokban együtt kell működnünk – jól, rosszul – másokkal, egymással. Mert az élet hálózatok sűrű szövevénye. Ám ha megpróbálunk fölébe emelkedni ennek a megfogó, fogva tartó hálózatnak, csak egy irány lehetséges. Isten. Feléje, Általa, Benne. Ahogyan az atyák már igen korán megfogalmazták: unio mystica cum Christo. Titokzatos egység Krisztussal. Éltető titokra leltek a „remeték” a sivatagi csendben, a szaharai 50 fokban. Exupéry is. Az Apophthegmata Patrum-ban, az 5. században keletkezett szentenciagyűjteményben gyűjtötték össze a szent öregek, sivatagi atyák történeteit, mondásait szorgalmas, értéktisztelő ismeretlen lelkek. Ezekben ilyeneket olvasunk: mint hal a vízre, úgy vágytak ezek a csendszerelmes atyák a sivatagi csöndre. Mózes atya így tanítja az ifjabbakat: Menj be szobácskádba, térdelj le, s akkor sok mindent megtanulsz a csendben. Aki a csendburkot magára veszi, s kitart benne, az olyan lesz majd egész valójával, mint a nap érlelte ízes szőlő. A csendhez a tudatos hallgatás, belső hangjaink, zörejeink, indulataink nyikorgásának az elhallgattatása is hozzátartozik. A belső, tudatos munkálkodás a csöndön, csöndteremtésen, a hallgatás, az önfegyelmezés lecsendesítő eszközével. Egyfajta csendre neveléssel. Csendpedagógiával. A nyelv megfékezése is ide tartozik. Hogy visszafogja beszédét az ember, a másik elleni ármánykodás diabolikus késztetését, amivel egykor és ma is tele van a közösségi élet, a családi élet mint kísértéssel. Önemésztő, életenergiát pusztító merénylettel önmagunk ellen. A hallgatás szelíd fegyverét kell bevetni gonosz sárdobáló kísértéseink, ördögi kísértéseink közben és ellen. Nem lehet ugyanazzal a szájjal, nyelvvel Istent magasztalni és embertársainkat gyalázni! A csendben, a tudatos önvisszafogásban, indulatfékezésben, indulatszabályozásban teljesedik ki a személyiség belső növekedése. A sivatagi atyák az egyetemes imakultúrához olyan hatékonyan járultak hozzá, hogy például az egyetemi tanulmányait Königsbergben, Kant városában, a csodálatos baltikumi félszigeten végzett Neumark György (1621–1681) is így tudta csak továbbadni ezt a kultúrát szép énekében, amit ma is sok helyütt énekelünk: Csak légy egy kissé áldott csendben: Magadban békességre lelsz. Íme, mennyire nem öncélú, hanem életcélú, egyéni sorssegítő és közösségi együttélést olajozó, jövőre megtartó hatása van a csöndnek. Békesség, amire minden időben, ma kiváltképpen szüksége van a világnak, s ami nem a tárgyalóasztalok mellett, hanem a szívben kezdődik el! Légy egy kissé áldott csendben: Magadban békességre lelsz. S majd ha sokan leszünk, ez a világ is…
Egyéni továbbgondolásra szolgáló szerzői kulcsfogalmak: létcsend, csendbúra, csendnap, csendszivárvány, imaszivárvány, istenszivárvány, csendív, istenfürdő, istenterápia, létezéstechnika, létezésmasszírozás, csendkultúra, csendteremtés, csendpedagógia, indulatszabályozás.
(Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma)
