Fotó: Kiss Márton/Felvidék.ma

A 19. FINA úszó világbajnokság 3. napján tovább folyatódnak az úszó számok, este pedig végre megkezdődik a vízilabdatorna is a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában. A vb-t a hölgyek kezdik, ellenfelük pedig nem más, mint Kolumbia. A következő pár sorban a hétfői, keddi és a szerdai programot összegezzük.

JÚNIUS 20., hétfő:

Június 20-án, hétfőn 9 óráról kezdődnek az úszó események. Szokás szerint a délelőtti órákban a selejtező futamokat ússzák le. Férfi 50 méter mellen Gál Olivért, női 200 méter gyorson Pádár Nikolettet láthatjuk majd.

Ezután következik a talán legfontosabb magyar vonatkozású selejtező, hiszen 200 méter pillangón Milák Kristóf és Kenderesi Tamás is vízbe ugrik. Milák a szám olimpiai és világbajnoka, valamint a világcsúcstartója is. Minden bizonnyal Kristóf most is az aranyért úszik majd.

A délelőtt utolsó magyar vonatkozású úszását Kalmár Ákostól láthatjuk majd, a férfi 800 méteres gyors selejtezőjében.

A nap folyamán a műúszás számai is folytatódnak. A gyakorlatok 9 órától kezdődnek egyéni szabadprogrammal, majd 14 órától folytatódnak a vegyes páros rövid programokkal. A hétfői műúszások utolsó versenyszáma pedig a 16 órától kezdődő szabadkombináció.

Kora este 18 órától a délelőtti számok középdöntői és elődöntői következnek.

Este végre megkezdődik a vízilabdatorna is. Az első nap a hölgyeké a főszerep. A magyar lányok 21:00-tól Kolumbia legjobbjaival mérkőznek meg.

JÚNIUS 21., kedd:

Kedden újfent 9 órától kezdődnek az úszó programok, melyeken hét magyar versenyzőnek is szoríthatunk majd. Először női 50 méter háton Komoróczy Lora Fanni áll rajthoz, majd Németh Nándornak és Szabó Szebasztiánnak szurkolhatunk 100 méter gyorson. Férfi 200 méter vegyesen Kós Hubert és Török Dominik Márk áll a rajtkőre.

A délelőtt utolsó magyar vonatkozású számában, 200 méter női pillangón Hosszú Katinkának és Kapás Boglárkának szoríthatunk majd. Sajnos egyik hölgy sincs a legjobb formában, azonban aki jól ismeri őket, tudhatja, hogy mindig készek meglepetést okozni. Bogi nem mellesleg a szám regnáló világbajnoka, így remélhetőleg idén is láthatjuk majd a döntőben.

Kedden is folytatódnak a műúszás programjai. 9 órától a páros szabadprogram B-csoportjának selejtezőit, 12 órától pedig az A csoport selejtezőit tekinthetik meg az érdeklődők. Végül 16 órától a csapatok rövidprogramjának a döntője következik.

18 órától ismételten a délelőtti számok középdöntői és döntői következnek, remélhetőleg minél több magyar úszóval.

Este 21:00-tól a magyar férfi vízilabda-válogatott is megkezdi a vb-szereplést. Az első csoportmeccsük azonnal egy rangadó lesz, amelyen Montenegró legjobbjaival mérettetnek meg.

JÚNIUS 22., szerda:

A 9 órától kezdődő programok keretein belül először Gyurinovics Fannit láthatjuk női 100 méter gyorson, majd Telegdy Ádám és Kovács Benedek Bendegúz száll harcba a 200 méteres hát selejtezőjében. Az utolsó magyar vonatkozású egyéni úszást Békési Eszter prezentálja majd, női 200 méter mellen. A délelőtti programok utolsó számában, a 4×200 méteres magyar gyorsváltóért szoríthat a hazai nézőközönség.

Az úszás mellett a műugrás szerelmesei sem maradnak néznivaló nélkül. 10 órától a csapat szabadprogram selejtezője, 16 órától pedig az egyéni szabadprogram döntője kerül megrendezésre.

Este pedig újra a hölgy pólósoké a főszerep. Lányaink Olaszország legjobbjaival mérkőznek meg. Minden bizonnyal a rangadó fog dönteni a csoportelsőségről, ami egyenes ágú bejutást jelent majd a negyeddöntőbe.

(Kiss Márton/Felvidék.ma)