Fotó: Vályi Edit

A „Kenderben a jövő” területi akcióterv első megvalósult beruházásaként létrejött kassai varrodát ünnepélyes keretek között adták át június 15-én. Az eseményen részt vett Gyimesi György parlamenti képviselő, Rastislav Trnka, a Kassa Megyei Önkormányzat elnöke, Hetey Ágota főkonzul, illetve Ján Nigut, Kassa Téhány városrészének polgármestere. Az NSKI-t Nádasi László, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet hálózatfejlesztési igazgatója képviselte.

Nádasdi beszédében kifejezte Molnár György, az intézet nyugalmazott igazgatója iránti hálájukat annak távollétében is. Ő volt ugyanis a kezdeményezője és fő motorja a határokon átnyúló fejlesztési projektnek.  Mint rámutatott: „Ez a gyönyörű kassai beruházási projekt az Interreg program keretében megvalósuló Területi Akcióterv része – első gyümölcse hosszú évek közös munkája után –, amelynek célkitűzése a munkanélküliség csökkentése, új munkahelyek létrehozása a magyar–szlovák határtérség északkeleti régiójában. Ez a varroda is, amely kiváló partnerünk, Demetria Martoníková projektmegvalósításaként jött létre, többek között új munkaerők foglalkoztatását is vállalta.” Hozzátette:

„Akciótervünk célkitűzése volt ezen felül a helyi adottságokra épülő gazdasági potenciál fejlesztése. Az együttműködés alapvető erőforrása egy nagy hagyományokkal rendelkező, de nem is olyan rég újra felfedezett és nagy jövő előtt álló, ökológiai gazdálkodási elvek mentén is eredményesen termeszthető haszonnövény, az ipari kender.

Ez ugyanis igenis egy versenyképes, egyre inkább növekvő keresletet mutató alapanyag, felhasználási lehetősége rendkívül széleskörű. Több iparágban is hasznosítható, mint például az élelmiszer-, kozmetikai, textil-, építő-, valamint az egészségiparban.”

A beszédben végül kitért arra, hogy az együttműködés során az akcióterv eredményeként ipari kendert feldolgozó üzemek sora jön még létre a határ menti régióban: Kassán, Barabáson, Géberjénben és Karoson. Ezeken a helyszíneken az akcióterv részét képező kidolgozott oktatási tananyag alapján képzett munkaerő kerül majd foglalkoztatásra. „Egy másik új varroda is új munkahelyeket teremt majd a határ innenső oldalán, Nagygéresben is. A kendertermesztés hagyományait tervezzük megismertetni és továbbvinni a Nagygéresen létrejövő Expo létesítésével. Az akcióterv kiemelt részét képezi továbbá a szimbolikus jelentőségű, Nagyrozvágyot és Nagygérest összekötő új útszakasz, amely a határ két oldalán fekvő településeket köti majd össze, reméljük hamarosan guríthatjuk ott is a hordót” – zárta gondolatait az igazgató.

(Csonka Ákos/ Felvidék.ma)