A győztes csapat

A Pénzes István Anyanyelvi Vetélkedő idei országos döntője, amelyre 2022. június 13-án került sor, a többi Katedra-versennyel egyetemben új helyszínen zajlott.

A versenynek a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Pedagógiai Kara és Közép-európai Tanulmányok Kara adott otthont. A vetélkedőre a levelezős fordulón a legtöbb pontszámot elért csapatokat vártuk, szám szerint tizenhatot és felkészítőjüket. Ismét főként az ország nyugati része képviseltette magát (Komárom, Gúta, Farkasd, Csata, Pozsony, Vásárút, Diósförgepatony, Felsőszeli, Ógyalla, Alistál, Nádszeg, Deáki alapiskolásai). Bár minden évben más és más feladattípust ismerhetnek meg, a meghívott csapatok a döntőn bizonyságot tettek ügyességükről és felkészültségükről.

A döntő 10:00 órakor vette kezdetét, ahol aztán az instrukciókat és a program ismertetését követően a diákok versenyeztek. A megfejtésekben olvasható sorok árulkodtak a kreativitásukról és lelkesedésükről.

A játékosok a két forduló alatt összesen hat feladatsort oldottak meg. A tudáspróbán voltak egyszerűbb és összetettebb rejtvények is, például igényesnek bizonyultak a „Darts” és az „Utolsó pár előre fuss!” c. feladat, a legkönnyebb pedig a „Magánhangzó-kereső szóláskereső” c. feladat volt. A legtöbbet a játékosok az Egy, csak egy betűvel c. feladat megoldása közben szórakoztak, időnként hangosan is felnevettek.

Az utolsó feladatban számított az idő: az első hat csapat plusz pontot kapott a gyorsaságért.

A Katedra Polgári Társulás nevében szeretném megköszönni a felkészítő pedagógusok alapos és áldozatkész munkáját!

Külön köszönet illeti az ajándéktárgyakat biztosító Rákóczi Szövetséget, Jókai Színházat, Magyar Gyerekkönyv Fórumot, valamint az étkeztetéshez hozzájáruló Budiš, Pierre Baguette és Kukkonia céget. Nagy öröm volt számunkra, hogy az eredményhirdetésre várakozó versenyzők a Ketten – Göbő Sándor és Göbő Anna duója koncertjén is részt vehettek.

A második helyezés az azonos pontszámnak köszönhetően megosztott volt, ezért idén is négy csapat került a dobogóra:

1. Magyarászok – Fekeč Angelika, Lebó Nikoleta, Lebó Klaudia; Feszty Árpád Alapiskola és Óvoda, Ógyalla; felkészítő: Mgr. Bagin Tünde

2. HUmorzsák – Csehi Hajnalka, Kiss Barbara, Keszeli Glória; Corvin Mátyás Alapiskola, Gúta; felkészítő: Mgr. Samu István

2. Vagányok – Karika Laura, Csiba Dorina, Mészáros Lola; József Attila Alapiskola és Óvoda, Vásárút; felkészítő: Mgr. Tóth Mónika

3. Okoskák – Heizer Botond, Kováč Szofi Eleonóra, Hrica Dominik; József Attila Alapiskola és Óvoda, Vásárút, felkészítő: Mgr. Mózes Hajnalka

Szeretettel gratulálok minden versenyzőnek és felkészítőnek!

(Tóth Katalin, az anyanyelvi vetélkedő szakmai felelőse/Felvidék.ma)