Szőke Csémy Éva szímői művésztanár (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)

Az elmúlt évek alatt semmit nem veszített fényéből és rangjából. Az egyhetes együttlétre az alapítók közül többen visszatértek, akikhez csatlakozott számos fiatal művész.

A táborba huszonhat művész érkezett. Tizenhat hazai, köztük hat szőgyéni lakos, akik között volt két fiatal alkotó, akik már kinőttek a testvérvárosi Tatai Tehetséggondozó Művésztáborból, és ebben a táborban folytatják az alkotást.

Az anyaországból tíz művész érkezett. Több helyszínen rendezték be a művésztelepet, és felkeresték a helyi nevezetességeket is. Sokféle helyszínről érkeztek, és sokféleség jellemezte az egész heti munkát is. Számtalan technikával alkottak, szabadon választott témában. Különböző korosztályokat képviseltek, és ebben a sokféleségben mindenki kibontakoztatta a saját egyéniségét.

Zárókiállítással ért véget a képzőművészek tábora, ahol Méri Szabolcs polgármester örömét és köszönetét fejezte ki, amiért a tábor résztvevői színesítették a falu életét, és megköszönte azokat az alkotásokat, melyeket a Szőgyéni Galériának ajándékoztak.

„Az elmúlt évek alatt sikerült két alkalommal kiadnunk az itt készült művekből egy-egy katalógust. Ezek a katalógusok nem tartalmazzák az összes művet, ugyanis már közel 600 alkotást hagytak itt nekünk az évek alatt. Most már ott tartunk, hogy új katalógust kell kiadni, dokumentálva a gyűjteményt” – mondta a polgármester.

Kunné Paulusz Györgyi szentendrei ikonfestő, művésztanár, a tábor vezetője értékelésében köszönetét fejezte ki a szervezőknek, a házigazdáknak és a szakmailag sikeres és tartalmas hét lefolyásáért a résztvevőknek.

A kiállított alkotások megcsodálta a művészetkedvelő közönség.

 

(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)