A Szövetség párt július 17-én tartotta Dunaszerdahelyi járási konferenciáját, melynek tétje a párt járási elnökének és az október 29-i megyei választásokon Nagyszombat megyei elnök-jelöltjeként induló politikus megválasztása volt.

Míg a párt platformjainak küldöttei a párt járási elnökének személyét illetően konszenzussal megválasztották Fenes Ivánt, Bős város polgármesterét, addig a megyei elnök személyének jelölésében nem volt a platformok között egyetértés.

Ugyanis két személy is vállalni szerette volna a megmérettetést, Berényi József Nagyszombat megye jelenlegi alelnöke, a Szövetség MKP platformjának elnöke, illetve Mózes Szabolcs, aki a párt alelnöke.

Információink szerint az MKP platform hiányos részvétele miatt nem tudták Berényi jelöltségét szavazásra bocsátani. Mózes jelöltsége azonban sikeres volt.

Ugyanis a 18 tagból álló járási elnökség 17 jelenlévő tagja közül 9-en Mózes Szabolcsra szavaztak, viszont a járási küldöttek szavazatainak többségét titkos szavazással, egyedüli jelöltként sem nyerte el.

Tehát mivel Berényi József jelöltségéről nem szavaztak, Mózest pedig nem választották meg, a tömbben élő magyarság legerősebbnek vélt járásának, jelen állás szerint, nincs megyei elnök-jelöltje.

Berényi esélyei azonban még valósak lehetnek, ugyanis a Galántai járás küldöttei túlnyomó többségének szavazatát megszerezte, így megyei elnök-jelölt lehet a Dunaszerdahelyi járás konferenciájának támogatása nélkül is.

Ettől már csak egy lépés választja el, mégpedig az, hogy a Szövetség kerületi tanácsa jóváhagyja jelöltségét.

Ezt azonban itt is akadályozták, mivel ugyanerre a napra, a párt alapszabálya szerint összehívott kerületi tanácsi ülésre a 10 tagból csak az MKP platform öt tagja jelent meg, annak ellenére, hogy a HÍD és az Összefogás platform tagjainak többsége is az épületben tartózkodott. Így a Szövetség kerületi tanácsának megerősítésére is még várnia kell.

A megyei képviselő-jelölteket megválasztották

A párt Dunaszerdahelyi járási konferenciája 6:1:1 arányban megválasztotta a Szövetség megyei képviselő-jelöltjeit.

Az MKP platform jelöltjei: Fenes Iván Bős polgármestere, Orosz Csaba, Somorja polgármestere, Bacsó László, Nyárasd polgármestere, Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere, Polák László, Ekecs polgármestere és Menyhárt József, az MKP korábbi elnöke.

A Híd platform megyei képviselő-jelöltje: Balódi László, Nemeshódos polgármestere.

Az Összefogás platform megyei képviselő-jelöltje pedig Nagy József, a platform elnöke.

(HA/Felvidék.ma)