(Fotó: Gombaszögi Nyári Tábor)

Sikeresen lezajlott a gombaszögi tábor nulladik napja. A megnyitón Orosz Örs köszöntötte a táborlakókat, illetve beszámolt az elmúlt két év fejlesztéseiről. Beszédet mondott Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke és Kiss Réka, a Diákhálózat elnöke.

Az elmúlt időszakban felépült új helyszínek – mint például a Rovás kézműves pavilon –, átadója pénteken (július 15-én) valósul meg, Varga Judit igazságügyi miniszter és Milan Krajniak munka-, szociális és családügyi miniszter jelenlétében.

A Művészetek pavilonja az idei legfrissebb fejlesztésük.

A helyszín különlegessége többek között, hogy a tavaly összedőlt feketehegyfürdői-szepességi történelmi klimatikus gyógyfürdő zenepavilonja ihlette, ennek a valamikori építménynek a felnagyított mása.

Ezt a nyolcszögletes pavilont nem más, mint a kassai Rovás kézműves műhely veszi majd birtokba. Alapterülete 8 méter átmérőjű. A tetején lévő fenyőfa-konstrukció Baffy Lajos és ácsokból álló csapatának munkája. Szeretettel várják az érdeklődőket is ezen az új helyszínen, amely az Andrássy-kemping szívében helyezkedik el.

(Fotó: Gombaszögi Nyári Tábor)

Holnap is rengeteg érdekes előadás vár a táborba érkezőkre a gombaszögi völgyben. Ilyenek például:  10:00–11:30, Labirintus udvar: Sikula Gábor – utazva tanulni – Belső fejlődés önmagunk és a világ felfedezése által a TANDEM szervezésében; 10:00–11.30, Tóth Károly sátor: Mennyire egységes a Szövetség? Megszűntek, vagy csak a felszín alá szorultak az MKP, a Híd és az Összefogás közti konfliktusok?–  az Új Szó szervezésében; 11:30–13:00, Kocsmakert előadó: József nádortól a Beneš-dekrétumokig – Egy kassai magyar családtörténet, Szeghy–Gayer Veronika: Tost László, Kassa polgármestere – könyvbemutató – Gombaszög központi szervezésében.

Ezeken kívül is rengeteg érdekes program vár a résztvevőkre minden nap!

(Sajtóközlemény/Felvidék.ma)