Még javában az iwiw-et tolta a magyar, a Zuckerberg-féle adat- és időrabló galaxis még fel- és bevezetésre várt tájainkon, midőn Pogány Erzsébet „kísérletképpen” – ahogy szerényen emlegetni szokta a kezdeteket – útjára indította a Felvidék.ma hírportált, elsőként a mai Szlovákia területén. 2006-ot írtunk akkor, sokat és (nagyon) nagyot fordult azóta a világ, a Facebook például nyugdíjba küldte a szeretett iwiw-ünket, s most már fészbukos kerek „évfordulókat” ünneplünk: 500, 1000, 10000 és így tovább követőnk van… Nekünk épp hatvanezer.
Mégis, hogy mennyire nem egy lájkvadász portál a miénk, az talán kiderül a témaválasztásból:
nincsenek hullahegyek, a maguk teljességében feltárt női és egyéb bájok a címlapon, ahogy a celebvilág rendkívül tartalmas életéről sem talál az ide látogató az égvilágon semmit.
Van helyette viszont bőségesen hitélet, kultúra, magyar múlt(idéző). Csupa olyasmi, amiről azt gondolnánk, hogy a mai médiapiacon kóborló fogyasztó retteg, mint ördög a szenteltvíztől. Talán így is van: a fogyasztó valóban ilyen, mi viszont most azt a 60 ezer Olvasót köszöntjük, akik mégis ennek választéknak szavaztak bizalmat.
Odakint a negyvenet súrolja a hőmérő, nem kezdünk bele tehát saját ünneplésünkbe,
éppen csak egy pillanatra állunk meg, hogy tisztelettel köszönetet mondjunk mind a hatvanezer követőnknek – barátoknak éppúgy, mint a nem annyira barátoknak is –, azért, hogy szemmel tartanak minket.
Köszönjük a megtisztelő bizalmat, a bátorítást, a kritikát, a rengeteg hozzászólást. Építőt és egymás torkának esőst egyaránt – mert valamiképpen mindegyikből tanulunk valamit.
Az jár a fejemben, vajon mit gondolhat most, e mérföldkő elérésénél Pogány Erzsike, a lap alapítója, motorja, mindenese – akinek a Facebook-kal szembeni bizalmatlanságát legalább olyan nehéz és hosszadalmas volt megtörni, mint aztán a későbbiek során az annak használatával kapcsolatos extra fokozatba kapcsolt igényeit és elvárásait visszafogni. Ő ilyen volt: bármit tett, azt a legmagasabb hőfokon, a maximumot nyújtva és a maximumot elvárva tette. Az ő emlékének ajánljuk e „hatvanezret”. Annál is inkább, mert – bevallom – őszintén féltem attól, amikor fizikai valójában itthagyott minket, hogy minden a darabjaira hullik szét. Nem így történt: erős kézből erős kezekbe került a gyeplő, s a szembeszél, amiben nemhogy helytállni, de egyáltalán a felszínen maradni kellett, csak fokozódott, mégis úgy hiszem, helytálltunk, megtettük, ami tőlünk tellett.
Ezért köszönet illeti kiadónkat, a Szövetség a Közös Célokért valamennyi munkatársát és vezetőjét, akik nélkül sem szellemi, sem anyagi háttere nem lenne a Felvidék.má-nak.
Sok minden történt az elmúlt 16 év alatt. Kaptunk hideget és meleget, fenyegetett bírósággal szlovák külügyi államtitkártól kezdve magát idejekorán Esterházy-kaliberű felvidéki magyar államférfinak gondoló kollégáig mindenféle embertípus
(nem, nem Bugár Bélára gondolok, ő, bár minden tekintetben ellentétben állt azzal, amit elvek és értékek tekintetében hiszünk és képviselünk, mindvégig profiként és valódi úriemberként viszonyult hozzánk néhányakhoz képest, akik őt később követték – zárójel bezárva).
És persze voltunk illetve vagyunk csicska- és lakájmédia, pártlap, szócső, propagandagépezet és még ki tudja mi minden – amivel semmi értelme vitatkozni, mert tudjuk, hogy a véleményszabadság és objektivitás természetesen kizárólagos liberális-haladó privilégium, szabad sajtó csak „odaát” van.
De nincs is mit titkolnunk: a végsőkig elfogultak vagyunk, sokféle függőségben szenvedünk. Szenvedélyünk például a magyarságunk, annak „szentháromsága”: a nemzet, a haza, és a nyelv
(az utóbbi ellen elkövetett kisebb és főbenjáró bűneink napi szintű kiigazításáért ezúton is hatalmas köszönet korrektorunknak, higgyék el, ha van reménytelennek tűnő csata, akkor az pontosan az, amelybe minden egyes nap reggelén elindul – de győztesen tér vissza).
No és persze a hitünk abban, amiben Európa nem akar már hinni, pedig egyetlen esélye: a teremtő és megtartó Istenben. Kereszténységünkben – felekezetektől függetlenül.
Nem hiszünk azonban pártokban és vezetőikben. Elvtelen alkukban, szivárványos zoknis magamutogatásban-pótcselekvésben, önfeladásban a legkevésbé sem, mert ezek egyszerűen ellentétben állnak az előzőekben felsoroltakkal. És ami legalább ennyire fontos: ellentétben azon hatvanezerrel, akik belénk vetették bizalmukat.
Mire szólít ez a hatvanezer? Mondhatnánk arra, hogy hogyan lehetne belőle hetvenet csinálni. Megszolgálni még tízezer, majd mégannyi és mégannyi olvasó bizalmát, s közben persze felfelé tekintve is… Ezért a bizalomért érdemes nap mint nap mindnyájunknak leülni a billentyűzet elé, s megnézni, megírni, milyen is a mi szeretett Felvidékünk pont ma.
Köszönjük, s Isten kegyelméből, folytatjuk!
Szűcs Dániel/Felvidék.ma
