Hrubík Béla, a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetettje készítette a Martosi Rendezvényliget bejárati kapuját (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

Kövér László és Potápi Árpád János nyitófórumával tegnap délután elkezdődött az ötnapos Esterházy Közéleti Tábor. A Nemzetpolitikai Kutatóintézet (NPKI) és az Esterházy Akadémia közös rendezvényén szakmai továbbképzést biztosítanak a nemzetpolitika, a nemzetközi kapcsolatok, valamint a politikatudományok iránt érdeklődő fiataloknak.

Ezen a napon, július 6-án, a Szövetség a Közös Célokért (SZAKC) éves tanácsülésén vendégül láthatta Menczer Tamást, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkárát, aki a 27 fős tagszervezettel rendelkező társulás tagjainak tartott fórumán a szervezetek által megfogalmazott kérdésekre is készségesen válaszolt. Az eseményt Gubík László, a SZAKC elnöke, az Esterházy Akadémia igazgatója, egyben a rendezvényliget megálmodója moderálta.

Ezt követően átadták a Martosi Rendezvényligetet, annak kapuját, amely a hét további részében az Esterházy Közéleti Tábornak ad otthont.

Képriportunkkal Martosról jelentkezünk.

(Szalai Erika/Felvidék.ma)