(Fotó: pixabay.com)

A tavalyi évben kiadott liturgikus dekrétum szerint Szent Mártára, Máriára és Lázárra emlékezünk liturgikus emléknapjukon, július 29-én. János evangelistától tudjuk, hogy Jézus szerette Mártát, Máriát és Lázárt, akik Betániában laktak. Bár a liturgiában csak Márta neve szerepel ezen a napon, azonban elválaszthatatlan testvéreitől, Máriától és Lázártól.

Az evangélisták három alkalommal beszélnek Márta házáról és testvéreiről.

Először, amikor Jézus tanítványaival úton volt és betértek egy faluba, ahol egy Márta nevű asszony fogadta házába. Mária, az asszony húga odaült Jézus lábához és hallgatta szavait, miközben Márta sürgött-forgott. „Egyszercsak megállt és így méltatlankodott: „Uram, nem törődöl vele, hogy a húgom elnézi, hogy egyedül szolgáljak? Szólj neki, hogy segítsen nekem!” Az Úr azonban így válaszolt: „Márta, Márta, sok mindenre van gondod és sok minden nyugtalanít, de csak egy a szüksége. Mária a jobbik részt választotta, nem is veszti el soha.” (Lk 10,38–42)

Vermeer: Jézus Márta és Mária házában (17. század) (Fotó: Wikipédia)

A második alkalommal Jézus legnagyobb csodájáról Lázár feltámasztásáról olvashatunk. Amikor Jézus megérkezett Betániába, Lázár már négy napja sírban volt. Márta, amikor meghallotta, hogy Jézus közeledik, elébe sietett, Mária pedig otthon maradt. Márta így szólt Jézushoz: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem. De most is tudom, hogy bármit kérsz az Istentől, megadja neked.” Jézus megnyugtatta: „Feltámad a testvéred.” Márta erre azt mondta: „Tudom, hogy feltámad, majd a feltámadáskor, az utolsó napon.” Jézus így folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog. Aki úgy él, hogy hisz bennem, nem hal meg örökre. Hiszed ezt?” Jézus hívatta Máriát is, majd a sírhoz ment, kérte, hogy hengerítsék el a követ. „Erre elhengerítették a követ. Jézus pedig égre emelte tekintetét és így imádkozott: „Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. Én tudom, hogy mindig meghallgatsz, csak a körülöttem álló nép miatt mondtam, hogy higgyék, hogy te küldöttél engem.” E szavak után hangosan beszólt a sírba: „Lázár, jöjj ki!” És a halott kijött. (Jn11. fejezet)

A harmadik alkalommal szintén Betániában találkozunk Mártával, Máriával és Lázárral, közvetlen húsvét előtt. Lakomát rendeztek a tiszteletére, ahova a három testvér is hivatalos volt. Márta felszolgált, Lázár is a vendégek között volt, Mária pedig finom olajjal megkente Jézus lábát és megtörölte hajával. Az egyik tanítvány, Júdás méltatlankodott is emiatt, ám Jézus rászólt: „Hagyd békén! Hadd tegye, hiszen a temetésem napjára teszi!” Máté evangéliumában így folytatódik: „Bizony mondom nektek, ahol a világon csak hirdetni fogják az evangéliumot, mindenütt megemlékeznek majd arról is, amit ez az asszony tett.” (Jn12,1–8, Mt 26,6–13)

A két nővérben az egyház a lelki élet két alaptípusát látja: Márta a jótékonyságban tevékeny, aktív, Mária a szemlélődésben elmerülő, kontemplatív életforma megtestesítője.

Szent II. János Pál így vall az ünnep kapcsán: „Márta és Mária! A keresztény szellemiség történelmében ezt a két nővért úgy látták, mint olyan személyiségeket, akik a cselekvésnek, illetve az elmélkedésnek szentelték magukat. Mártát lefoglalja a házimunka, miközben Mária Jézus lábánál ül, hogy hallhassa szavait. Két tanulságot is levonhatunk az evangéliumi szövegből.

Giotti di Bondone: Lázár feltámasztása (14. század) (Fotó: Wikipédia)

Jézus erőteljesen hangsúlyozta azt az alapvető és pótolhatatlan értéket, melyet Isten szavának hallgatása jelent életünkben. Ennek a szónak kell állandó irányt adnia számunkra, ez lesz a világosságunk és erőnk. Hallgatnunk kell rá. Meg kell tanulnunk, hogyan legyünk csöndben, alkalmat kell teremtenünk a magányra, vagy még inkább a bensőséges találkozásra és párbeszédre az Úrral. Tudnunk kell elmélkedni. Sajnos, mindennapi életünkben meg kell tapasztalnunk a belső szennyeződés veszélyeit. De ha hittel találkozunk az Úr igéjével, ez megtisztít minket, felemel és visszaadja erőnket.

A másik megszívlelendő tanulság: sosem szabad semmiféle ellentétet látnunk a cselekvés és az elmélkedés között.

Azt olvassuk az evangéliumban, hogy Márta volt az (és nem Mária), aki Jézust otthonába fogadta. Harmónia van e két dolog között. Ora et labora! E szavak tartalmazzák a teljes programot: nem ellentétet, hanem szintézist, az egyformán fontos elemek összeolvadását.”

Mártát a ferencesek kezdték ünnepelni 1262-ben, július 29-én. A 13. század végén a római naptárba is áttették. Szent Mártát háziasszonyként ábrázolják, oltalmát kérték hirtelen halál, vérfolyás és pestis ellen.

Pierre Subleyras: Mária megmossa Krisztus lábát (18. század) (Fotó: Wikipédia)

Anastasio Ballestrero bíboros (1913–1998), a két bibliai nő mindennapi életben betöltött szerepét így magyarázza arra a kérdésre: ünnepeink során Márták legyünk? vagy Máriák?  „Az otthonunkban van hely Mártának és Máriának is, és mind a két helyet nekünk kell betöltenünk. Máriának kell lennünk, hiszen az Igét látjuk vendégül, és Mártának, hiszen az Emberfia érkezik hozzánk.”

(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)