Fotó: Pixabay

A rendőrség a Szlovák Sör- és Malátagyártók Szövetségének támogatásával augusztus 22-től 26-ig országos közúti ellenőrzési akciót szervez „Felelősség“ néven. Az akció célja felhívni a figyelmet az ittas vezetés veszélyeire, sajnos nem ok nélkül.

Az év első hét hónapja alatt ugyanis utainkon 7035 közlekedési baleset történt, az előző évi adatokhoz képest 10 százalékkal több. A hét legkritikusabb napjának ebből a szempontból a péntek (1099 balesettel) és a szerda (1096 balesettel) számított.

Az év első hét hónapja alatt történt közúti balesetek 12 százaléka (829) az ittas vezetésnek tudható be.

Idén januártól július végéig a közúti ellenőrzések alkalmával 6250 esetben állapítottak meg ittas vezetést, ami a tavalyi év hasonló időszakához képest 12,4 százalékkal több. Az első félévben az ellenőrzések során 3486 gépjárművezetőnél mértek egy ezrelék alatti véralkoholszintet, ami 2015 óta a legmagasabb adat. A legkritikusabb hónap ebből a szempontból a január volt, akkor ültek a legtöbben alkoholos befolyásoltság alatt a volánhoz.

Területi megoszlás szerint alkoholfogyasztás tekintetében immár második éve Zsolna megyét illeti a kétes elsőség (142 baleset). A második Kassa megye (118), majd Eperjes megye következik (114). A legkedvezőbb helyzet Nagyszombat megyében volt, ahol 84 közlekedési baleset okoztak ittas gépjárművezetők.

Nemcsak a gépjárművezetőket, hanem a kerékpárosokat is ellenőrizték a rend őrei, sajnos ugyancsak nem „eredménytelenül”, hiszen az év első hét hónapja alatt 4370 kerékpárosnál mutattak ki alkoholfogyasztást,

csaknem 1300-zal többnél, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Csaknem 62 százalékuk túllépte az egy ezreléket. Ennél több esetre, mint idén júliusban, legutóbb 2016-ban derült fény (1154). A nyári szünet első hónapja alatt 890 esetben mutatott ki alkoholfogyasztást a szonda kerékpárosok esetében, s az esetek több mint felénél (555) egy ezreléket meghaladó mennyiséget mértek.

„Meg akarjuk védeni a közúti közlekedés felelősen viselkedő résztvevőit, hogy ne kelljen ráfizetniük mások hibájára. Az ellenőrzések során elsősorban a közlekedési szabályok azon megszegőire összpontosítunk, akik a leggyakoribb előidézői a baleseteknek“ – nyilatkozta a közlekedésrendészet igazgatója, Tomáš Vrábel.

„Fontos számunkra, hogy az emberek megértsék, ittasan nem szabad volánhoz ülni. Elsődlegesnek tartjuk a megelőzést, mert az ittas vezetés végzetes következményekkel járhat“ – hangsúlyozta a Szlovák Sör- és Malátagyártók Szövetségének igazgatója, Vladimír Machalík. Az országos akció keretén belül azokat a gépjárművezetőket, akik nem fogyasztottak alkoholt, alkoholmentes sörrel jutalmazzák.

(NZS/Felvidék.ma/Webnoviny)