Lőrincz Sarolta Aranka, Hétköznapi hazaszeretet című könyve (Fotó: Berényi Kornélia)

Második kiadását érte meg Lőrincz Sarolta Aranka, a palóc hagyományőrző gyűjtése nyomán, a felvidéki háborús történeteket és adatközlőket bemutató könyve, a Hétköznapi hazaszeretet, melynek alcíme: Mesélem az életem.

A könyv szerzője a Babits Mihály által megfogalmazott gondolatot választotta a könyv ajánlásának:

„Az emberi öntudat alapja az emlékezet, a nemzeti öntudaté a történelmi emlékezet. Testemben egy parányi sincs abból az anyagból, amiből hét évvel ezelőtt voltam, de ugyanaz vagyok, mert emlékezem. Éppígy ma senki sem él azokból, akik kétszáz évvel ezelőtt éltek e hazában, de ugyanaz a nép vagyunk, mert emlékezünk. A jelent csak a múltból lehet megérteni: a jövőt csak a múlt alapján felépíteni. E múltat, mint alapot, meg kell ismerned.”

Lőrincz Sarolta Aranka bemutatja a Hétköznapi hazaszeretet című könyvét a szőgyéni templomban (Fotó: Berényi Kornélia)

Lőrincz Sarolta Aranka a palócság ismerője és értékmentője, a palócság nagy tömbjéről százkét évvel ezelőtt leszakított felvidéki palóc vidéken gyűjtötte össze – szinte az utolsó pillanatokban – a hétköznapi hazaszeretetről szóló történeteket.

Olyan emberek életét ismerheti meg az olvasó, akiknek lételeme volt az Isten-, a haza- és a családszeretet, az embertárs tisztelete, a szülőföldhöz való kötődés, az ősi hagyományok megélése és továbbörökítése, valamint az idős korosztály iránti végtelen szeretet és alázat.

Ezt tanulták és élték, a zsigereikben hordozták és példát mutatva adták tovább nemzedékről nemzedékre. Olyan természetes volt mindez, mint a levegő, vagy mint a napfény, mert ez volt számukra maga az élet. A küzdelmek közepette sem veszített erejéből mindaz, amit a családban megtanultak, éltető erőként fénylett előttük az ősök akarása és dolgos hétköznapjai, mindaz, ami erőt adott a mindennapi küzdelmekben és a történelem viharaiban.

A könyvben régi képeket is láthatunk (Fotó: Berényi Kornélia)

Aranka, a Középső-Ipoly mente palóc embereinek emlékeit vetette papírra, elsősorban szülőfalujában, Ipolybalogon, ami később kiterjedt a szomszédos falvakra is.

Harminckilenc személy – köztük tizenhárom nő – életének története tárul az olvasó elé. Ipolybalogról, Aranka szülőfalujából tizenhatan szólaltak meg.

A legidősebb adatközlő az 1912-ben Lozornón született Ruzsík László, az Inámban 1917-ben született Buris István és az 1918-ban Ipolybalogon született Zolczer Ferenc volt.  Az 1886-ban született Molnár Vince az első és a második világháborús emlékeit unokájának, Baros Károlynak mesélte el 94 éves korában, aki megosztotta a történetet az adatgyűjtővel. Az élettörténetek különbözőek és tragikusak, de mindegyiken átvilágít az Istenbe vetett hit, a hazaszeret és a családhoz való ragaszkodás.

Az adatgyűjtő így vall: „Ezekből a visszaemlékezésekből a hétköznapok történelme, hazaszeretete világít, mint a mécses lángja egy olyan régióból, ami a magyar nemzet perifériájára szorult a trianoni elszakítottság után. Az 1938-as események eufóriája után következő második világháborúban a túlélni akarás minden szenvedése, a hazátlanság, az anyanyelv korlátozása, jogfosztottság, kitaszítottság, a földek erőszakos elkobzása, a parasztember kisemmizése, a kommunizmus lelki sivársága nagyban hozzájárult a ma élő nemzedékek nemzeti öntudatának elvesztéséhez, önfeladásához” – majd így folytatja és teszi fel végül a kérdést:

Anyag egy ipolybalogi adatközlőtől (Fotó: Berényi Kornélia)

„Az elődök nagyon jó munkát végeztek, átadták a következő nemzedéknek az anyanyelvhez való hűséges ragaszkodást, ami a hétköznapok hazaszeretete.

Ipolybalogon mindig voltak olyan pedagógusok, akik a kultúra fáklyavivői voltak, akik sokat tettek azért, hogy a rájuk bízott nemzedékek megmaradjanak magyarnak kisebbségi létük ellenére is. A falu nemzedéke magyar maradt, de rajtunk, utódokon múlik, hogy meddig. Vajon a mi nemzedékünk tudja-e állni az idő viharait, tud-e kiállni magyarságáért a hétköznapokban?”

Lőrincz Sarolta Aranka palóc hagyományőrző és értékmentő, az Ipoly mente krónikása ugyancsak magasra tartja azt a fáklyát, melyet a palóc ősök hagytak az utókorra. Azt a fáklyát, mely bevilágít múltat és jelent, s utat mutat a jövőben is.

(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)