Tamási Áron (született Tamás János), a Kossuth-díjas székely magyar író 1897. szeptember 19-én látta meg a napvilágot a Hargita megyei Farkaslakán. Születésének 125. évfordulójára emlékévet hirdetett a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága. Az emlékév fővédnöke dr. Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, lebonyolítója a Magyarság Háza. Januárban Marosvásárhelyen is kezdetét vette a Tamási Áron-emlékév.
Tamási Áron kisbirtokos, sokgyermekes, szegény székely földművescsalád gyermekeként született. Apja Tamás Dénes földműves, anyja Fancsali Márta. Kilencéves korában pisztollyal ellőtte a bal hüvelykujját, ezért a szülők úgy határoztak, hogy taníttatni fogják, mert kétkezi munkából nem tud megélni. Így vált a nagybácsi, Tamási Áron gyulafehérvári nagyprépost támogatásával 1910 szeptemberétől a székelyudvarhelyi katolikus gimnázium diákjává.
1916-ban besorozták katonának, két évvel később hadiérettségit tett, azt követően Gyulafehérvárra vezényelték tiszti iskolába. 1918-ban az olasz fronton harcolt, részt vett a piavei 13. offenzívában, Nagyezüst Vitézségi Éremmel és Károly-csapatkereszttel tüntették ki. 1918 novemberében jogi tanulmányokba kezdett a kolozsvári egyetemen, majd átiratkozott a Kereskedelmi Akadémiára, ott szerzett diplomát. Rövid ideig a Hitelbanknál, majd a brassói Népbanknál dolgozott.
Az első világháború után családjával együtt a Romániához csatolt Erdélyben maradt, majd 1923 nyarán, anyai nagybátyja, Fancsali Gáspár meghívására az Amerikai Egyesült Államokba utazott. Kezdetben alkalmi munkákat vállalt, majd banktisztviselőként dolgozott. Írói pályafutása ekkor kezdett kialakulni. Szász Tamás, a pogány című novellájával megnyerte a Keleti Újság novellapályázatát. Első novelláskötetét a székely népballadák, népdalok és népi mókák ihlették, mely Lélekindulás címen jelent meg. Amerikából küldte haza a kéziratot a kolozsvári kiadóhoz. A műre a romániai magyar és a magyarországi irodalom is azonnal felfigyelt. Élt New Yorkban, majd a Chicago melletti Garyben és végül a nyugat-virginiai Welchben. Innen települt haza Kolozsvárra, 1926 tavaszán, hogy azt követően rövid időn belül szűkebb hazájában, de Magyarországon is az egyik legnépszerűbb író váljék belőle.
A két háború között egymás után jelentek meg novelláskötetei, regényei, az elsők között A szűzmáriás királyfi Kós Károly illusztrációival, melyet javarészt még Amerikában írt, és a hazatelepülése után fejezett be. Ezután jött a Címeresek, amelyekben az erdélyi világ feszültségeit rajzolta meg, majd fő műve, az Ábel-trilógia. Előbb az Ábel a rengetegben, majd folytatásai: Ábel az országban és Ábel Amerikában, melyek tartalmát zömmel saját életéből merítette.
1926 és 1944 között Kolozsvárott élt, ahol Az Ujság és az Ellenzék című napilapok munkatársa volt. 1926-ban feleségül vette Holitzer Erzsébetet. Az Erdélyi Helikon havonta megjelenő szépirodalmi és kritikai folyóirat alapító tagja lett. 1933-tól külön rovata volt a Brassói Lapokban „Tiszta beszéd” címmel. 1935-ben írótársaival részt vett az Új Szellemi Front kísérletében, mely egy közeledési megmozdulás volt az írók és a Gömbös-kormány közt, mely végül kudarcba fulladt.
1936-ban, cikksorozatában, Cselekvő ifjúság címen az „erdélyi gondolatot” igyekezett megújítani. Az 1937-es év őszén Vásárhelyen a népfrontos ifjúsági találkozó elnöke volt. A Baumgarten-emlékdíjat 1929-től 1943-ig bezáróan négy alkalommal érdemelte ki, majd 1940-ben átvette a Corvin-koszorút is.
A második bécsi döntést követően Tamási Áron szűkebb otthona is visszakerült az anyaországhoz, így az erdélyi írók mellett a magyarországi irodalmi életben is aktívan részt vett. 1943 és 1949 között a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt. 1944 augusztusában az Erdélyi Magyar Tanács tagjaként szorgalmazta a háborúból való kilépést. Az állandó fenyegetettség miatt 1944-ben második feleségével, Salgó Magdolnával elhagyták Erdélyt. Budapest ostroma alatt Bajor Gizi nyújtott menedéket a számukra. A háború alatt tartalékosként szolgált, ténylegesen azonban sohasem hívták be.
A háborút követően, az 1945-ös választások után egyike lett annak a tíz (később tizenkét) kiemelkedő közéleti személyiségnek, akiket az alakuló Nemzetgyűlés külön törvény alapján meghívott képviselőnek a parlamentbe. A felkérést elfogadta, egyidejűleg a Nemzeti Parasztpárt színeiben a fővárosi törvényhatósági bizottság tagja is lett. Képviselősége alatt kétszer is felajánlották neki a vallás- és közoktatásügyi tárcát, de mindkét alkalommal elutasította azt. Mandátuma lejárta után, mivel a törvényt, aminek alapján behívták, eltörölték és az 1947-es választásokon nem indult, politikai karrierje befejeződött. A Parasztpárton belül mindvégig Kovács Imre irányvonalával szimpatizált.
Az 1943-53-as évek között kiszorították az irodalmi életből, egyúttal akadémiai levelező tagságától is megfosztották. Ekkoriban leginkább jeleneteket, bábjátékokat, verses önéletrajzot írt. A Sztálin halála utáni enyhülés idején 1954-től a Hazafias Népfront Országos Tanácsának tagja lett. Ekkor újra megjelenhettek cikkei, elbeszélései és Kossuth-díjjal tüntették ki. 1956 őszétől 1957 tavaszáig a Magyar Írók Szövetségének elnöke volt, majd 1956. október 31-én a Petőfi Párt Irányító testületének tagjává választották. Ő fogalmazta meg az írószövetség közgyűlésén felolvasott Gond és hitvallás című nyilatkozatot december 28-án. 1963-tól az Országos Béketanács elnökségi tagja volt.
1966. május 26-án, hatvanhat éves korában hunyt el. A budapesti farkasréti temetőben búcsúztatták, majd kívánságára szülőfalujában, Farkaslakán helyezték örök nyugalomra, június 10-én.
Özvegye Budapesten létrehozta a Tamási Áron Alapítványt, amelynek feladatává tette az író szellemi hagyatékának gondozását, annak anyagi vonatkozásaival együtt. Az Alapítvány elnöke haláláig Sütő András volt, tagjai Ablonczy László, Pálffy G. István, Tamás Menyhért és Ugrin Aranka. A jelenlegi tisztséget A. Szabó Magda, a Magyarság Háza munkatársa tölti be.
Az Alapítvány az író szellemi hagyatékának kiadótulajdonosa. Erre vonatkozólag az 1960-as évek végi konfliktushelyzet feloldása után megállapodás született Tamási Áron testvéreivel és azok leszármazottaival, aminek eredményeképpen Romániában is elindulhatott az író műveinek kiadása.
Az Alapítvány létrehozta a Tamási Áron Ösztöndíjat, amelyre a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium tanárainak egy kijelölt csoportja évente tesz javaslatot, s annak kedvezményezettje, egyetemre kerülve, tanulmányi ideje alatt anyagi támogatásban részesül.
A farkaslaki iskola ma az író nevét viseli, előkertjében Tamási Áron 1997-ben felavatott mellszobrával, mely Sántha Csaba szovátai művész alkotása. A faluban 1990-ben megalakult a Tamási Áron Egyesület, amely szerepet játszik az író emlékének helyi ápolásában és az évfordulós ünnepségek szervezésében. Tamási Áron 1997-ben posztumusz Magyar Örökség díjban részesült.
Sírja ma is ott áll a farkaslaki katolikus templom árnyékában, rajta az író végakarata szerinti felirat:
„Törzsében székely volt,
fia Hunniának,
hűséges szolgája
bomlott századának”
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
