Emléktáblát avattak Pókateleki Kondé Miklós püspök tiszteletére

Az emléktábla elhelyezésének kezdeményezői, A. Szabó László alpolgármester és Nagy Attila helytörténész célja, hogy Dunaszerdahelyen emléket állítsanak olyan jeles személyiségeknek, akik a városban éltek vagy születtek.

Az esemény résztvevői a Bacsák-utcán, a Csemadok-ház előtt A. Szabó László alpolgármester köszöntőjét követően lehettek szemtanúi az emléktábla leleplezésének.

„Ha valaki nem tudná, lokálpatriótának nevezzük azt az embert, aki rendkívüli módon szereti a lakhelyét, szorosan kötődik a szülőföldjéhez, éppen ezért aktívan részt vesz annak életében, értékeinek megőrzésében és fejlesztésében. …Dunaszerdahely ugyanis számos híres embert adott a városnak, az országnak és a nemzetnek, akikről nem szabad megfeledkeznünk. Ugyanakkor rendkívül fontos, hogy ne csak emlékezzünk az elődeinkre, hanem tovább is adjuk mindazt a szellemiséget, amelyet képviseltek.”

– hangzott el A. Szabó László köszöntőjében.

A tábla leleplezését követően mons. Szakál László János alistáli esperes megáldotta a táblát, majd Nagy Attila helytörténész szólt az egybegyűltekhez, beszéde teljes terjedelemben az alábbiakban olvasható:

„Ma, ezen a szép délelőttön azért gyűltünk itt egybe, hogy a 2022-es Kondé-emlékévben megemlékezzünk városunk néhai fiáról, Póketeleki Kondé Miklós nagyváradi püspökről, aki éppen 290 esztendeje ezen a helyen látta meg a napvilágot. Akkoriban Félszer-Újfalunak nevezték ezt az utcát.

A család, ahová született, a Csallóköz egyik legrégibb és legbefolyásosabb nemesi családja volt. Már 1342 óta, amikor Zomor fia Miklós megkapta a Szerdahely melletti Pókatelket, birtokolták ezt a helyet is, ahol ma állunk.

A mai táblaavatáson elsősorban szeretnénk az ember, de a töretlen pályautat bejárt pap és magyar egyházi méltóság előtt fejet hajtani, amelyet Kondé Miklós püspök bejárt.

Fiatalként a bölcseletet és teológiát Nagyszombatban végezte, majd 1756-ban Somorján, később Csallóközcsütörtökben és Felbáron volt plébános.

Éles eszű fiatalember volt, a papi pályán rendkívül gyorsan emelkedett, előbb szepesi kanonok volt, később a bécsi Pázmaneum rektora, majd esztergomi kanonok, honti és sasvári főesperes, illetve a királyi ítélőtábla főpapja.

1791-ben belgrádi püspöknek szentelték fel, s egyben az esztergomi érsek segédpüspöke lett, majd 1800. december 22-én nagyváradi püspökké szentelték fel, amely tisztségét 1802-ben bekövetkezett haláláig viselte.

Tisztelt egybegyűltek!

Amikor készültem a mai emléktábla avatására, arra gondoltam, Miklós püspök azon tulajdonságait hozom ma ide, szülőháza elé, amelyek példaként szolgálhatnak nekünk, de a következő generációknak is.

Kitartás – kitartás a hitben, az életben, a tanulásban, a munkában, hűséggel – amely Miklós püspököt élete alkonyáig jellemezte.

Szociális érzékenység – elég, ha mind a nagyváradi, mind a szerdahelyi alapításaira gondolunk. Miklós püspök szívén viselte a szegények, az elesettek sorsát. Városunkban szegényház építtetésére adott javakat és támogatta az újfalui ispotályt, vagyis a korabeli kórházat is. Azt akarta, hogy az elesettek „ruháztassanak vagy naponként bizonyos összeg szabassék ki nekik, vagy élelmeztessenek” – olvasható végakaratában.

Hűség – hűség Istenhez, a Mindenhatóhoz, hűség hitünkhöz, magyarságunkhoz, ahhoz a földhöz, amely éltet. Hűség a családhoz, a hagyományokhoz, a tradíciókhoz, amely ma bár hanyatlani látszik, de az idő, Isten malmai az örökkévalóságnak dolgoznak.

Kortársai írták Miklós püspökről: „boldog és áldott emlékezetű” volt. Legyen számunkra ma is kiemelt példakép, s maradjon továbbra is közösségünk „boldog és áldott emlékezetű” fia.

Köszönöm a figyelmüket!”

Az avatás végén a szervezők megköszönték Csaplár Attilának az emléktábla készítését, valamint köszönetet mondtak a Csemadok járási szervezetének és a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézetnek, hogy helyet biztosítottak a táblának.