(Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Ünnepi hálaadó szentmisével vette kezdetét a fennállásának harmincadik évfordulóját ünneplő ipolysági Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola ünnepségsorozata. Az október 21-ei eseményen többször elhangzott: az intézmény a keresztényi értékek mentén a magyar identitás erősítésén munkálkodik immár három évtizede.

Az ünnepi szentmise főcelebránsa  ft. Mahulányi József atya, a tanintézmény egykori lelkivezetője, a város volt esperes-plébánosa volt.  Az évfordulóval kapcsolatban kifejtette:

a harminc évvel ezelőtti alapítók tetteiben a szent és irgalmas Isten nyilatkozott meg.

Visszaemlékezett a kezdetekre, melyen káplánként ő maga is jelen volt. Mint elmondta, Borbély Péter atya vezetésével 1993-ban nagyon komoly munka előzte meg az iskolaalapítást.

Mahulányi József (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Jelezte: az egyházi iskolák napjainkban értékadó intézmények, melyek a tudás mellett a keresztény üzeneteket is átadják a tanulóknak. „A műveltségnek és a hitnek az egysége a nevelőszemélyiségében jött létre a hit és az élet között” – fogalmazott prédikációjában Mahulányi József.

„Alig három évvel a kommunista rendszer bukása után Ipolyság egyházi képviselői a pedagógusokkal és szülőkkel összefogva elindították a keresztény szellemű iskolát a város és az Ipoly mente számára”- fogalmazott ünnepi beszédének nyitányaként Pálffy Dezső, a Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola igazgatója.

Pálffy Dezső (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Az eltelt évtizedekben a tanintézmény egy olyan iskolaközponttá nőtte ki magát, amely a város és a környék legnagyobb diáklétszámú intézménye. Az intézményvezető köszönetet és hálát mondott az iskola egykori pedagógusainak, a helyi plébánosoknak, lelkivezetőknek és legfőként a szülőknek az iskolába vetett bizalmukért.

Röviden ismertette az egyházi iskolaközpont történelmét. 1992 szeptemberében nyitotta meg kapuit a Fegyverneki Ferenc Egyházi Alapiskola. Az iskola hamarosan bővült, 1995-ben beindult a nyolcéves gimnázium. 2009-ben a két intézmény egy iskolává egyesült, ekkor vette fel a mai nevét.

Ünnepi szentmise az ipolysági katolikus templomban (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Két év múlva megnyitották az első óvodai osztályt. 2014-ben megnyílt a négyéves gimnáziumi képzés, emellett fokozatosan leépültek a nyolcéves gimnáziumi osztályok.

Mint az igazgató megemlítette: az eltelt évek alatt mintegy hétszáz alapiskolás ballagott el az intézményben. Ugyanakkor több mint négyszáz diák érettségizett az iskola falai között. Tizenegy év alatt közel száz az óvodából elballagott gyerkőcök száma.

A bővülés mellett fokozatos fejlesztés is végbement az iskolaközpont két történelmi jelentőségű, több mint százéves épületében. Az iskola belső felújítása mellett az iskolaudvar játszóterekkel gazdagodott. Mindez természetesen támogatásokkal valósult meg. A támogatók között találjuk a magyar államot, Ipolyság városát valamint a Rákóczi Szövetséget is.

Az ünnepség díszvendégei (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Beszédében kifejtette az iskolai korszak személyiségformáló meghatározó voltát. Az iskola oktatási programjának a mottója a szeretet és a megismerés. Oktatni, nevelni, a világgal megismertetni csakis szeretettel lehet – véli az igazgató.

A köszöntő végén a Fegyverneki Ferenc-díj átadása következett. Az iskolaközpont fennállásának negyedévszázada alkalmából, 2017-ben alapította a díjat Pálffy Dezső.  A díjazottak olyan személyek lehetnek, akik hozzájárultak az iskola fejlődéséhez, hírnevének öregbítéséhez.

Štefan Gregor (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A díjat eddig három alkalommal adták át. A díjazottak között találjuk Mészáros György egykori igazgatóhelyettest, Zachar Istvánt, a szülői szövetség első elnökét és Wollent Andrea pedagógust, az igen sikeres Magnificat Gyermekkar vezetőjét. A harmincadik évforduló alkalmával ft. Bíróczi István esperes-plébánosnak, az iskola első lelkivezetőjének adományozták a díjat.

Štefan Gregor, Ipolyság polgármestere rövid üdvözlő beszédében elmondta: harminc év egy ember életének jelentős szakasza, az iskola fennállásában sem elenyésző. Mint kifejtette: az iskola célja hazájukat szerető, jó munkát végző emberek kinevelése. Mint hozzátette: az iskolaközpont meghatározó része a városnak és annak környékének.

Jana Brázdilová (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A fenntartó Besztercebányai püspökség nevében Jana Brázdilová, a püspöki iskolaügyi hivatal vezetője szintén kitért a harminc évvel ezelőtti történelmi lépésekre. Mint mondta a türelem és a szeretet a két meghatározó eleme az oktatói – nevelői munkának. Egyúttal köszöni az egyházi iskolába vetett bizalmat a szülők és a gyerekek részéről.

Személyes élményeinek felidézésével kezdte köszöntő beszédjét Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke, a jubiláló intézmény egykori diákja.

„Az iskola a város és az Ipoly mente egyik fontos bástyája, a magyar közösségi lét egyik fontos helyszíne” – húzta alá.

Hozzátette: 1992-ben egy űrt igyekezett betölteni egy olyan értékrenddel, amely az előző rendszerben tiltott volt. Legyetek büszkék arra, hogy ennek az iskolának vagytok a diákjai. Becsüljétek a tanáraitokat, tanuljatok minél többet. Ne feledjétek el soha a magyarságotokat és erős legyen az Isten hitetek” – szólt üzenetként a mai diáksághoz.

Csáky Csongor (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A római katolikus templomban megtartott ünnepi alkalmon a jubiláló iskola tehetséges diákjai kis irodalmi – zenés programmal színesítették az ünnepet.

Délután az iskola étkezdéjében kötetlen formában folytatódott a program. A falakon az elmúlt harminc év végzős tablóinak fotóit, az iskola meghatározó eseményeinek felvételeit tekinthették meg  a vendégek a baráti beszélgetések közepette.

A jubileum alkalmával szeptember elején Ipolyság Város Díjában részesült az egyházi tanintézmény. Míg a Magnificat Gyermekkar Ipolyság Város Polgármesterének Díját kapta meg.

(Pásztor Péter/Felvidék.ma)