Fotó: Potápi Árpád János Facebook-oldala

Mélységesen megdöbbentő és felháborító a Munkácsi Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának mai döntése, miszerint a munkácsi várból eltávolítják a város jelképének számító, 2008-ban eredeti formájában helyreállított millecentenáriumi turulszobrot – közölte Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára. Hozzátette: még inkább megdöbbentő, hogy a szobrot rekordidő alatt, délutánra már el is távolították.

Az államtitkár kiemelte: „Sajnálatos, hogy egy háború kellős közepén Munkács város vezetése számára az a legfontosabb, hogy lebontsa a helyi, valamint a kárpátaljai magyarság egyik kiemelt jelképének számító műemléket, miközben Magyarország története legnagyobb humanitárius segélyakcióját hajtja végre az ukrajnai háborús menekültek megsegítésére.  Hozzátette:

„Egy európai értékeket valló országban alapvető fontosságú a történelmi emlékművek és emlékhelyek kölcsönös tisztelete és megőrzése, a nemzeti kisebbségek vonatkozásában ez az egyik fokmérője az adott ország kisebbségpolitikájának.”

Potápi Árpád János úgy fogalmazott: „Ez a lépés az Ukrajnában dúló fegyveres agresszió idején rendkívül átgondolatlan és időszerűtlen, amely a soknemzetiségű Kárpátalja stabilitása ellen hathat.”  Felidézte:

„Magyarország az orosz–ukrán háború kirobbanásától kezdve jó szomszédként segítette és segíti Ukrajnát és közel 1 millió ukrán menekültet fogadott.”

A munkácsi vár turulszobrát 1896-ban állították fel, a hét millenniumi emlékmű egyikeként. A csehszlovák hatóságok 1924-ben bontották le az emlékművet, a vidékre bevonuló Vörös Hadsereg pedig 1945-ben olvasztotta be a közel 1 tonnás bronzszobrot.  Az 1945-ben elpusztított szobor másolatát Belény Mihály szobrász készítette el. A visszaállítási projekt teljes finanszírozását Pákh Imre amerikai magyar üzletember biztosította.

(Sajtóközlemény)