A József Attila-díjas költő, műfordító, tanár, Áprily Lajos, Jékely János Lajos néven látta meg a napvilágot Brassóban, 1887. november 14-én szász polgári családban.
Felmenői között ötvösöket, zenészeket, könyvkötőket, tanítókat találunk. Egy évvel később Parajdra költözött a család, magyarul, németül és románul egyaránt folyékonyan beszélő édesapja az ottani német tulajdonú gyufagyárban kapott könyvelői állást. Parajdi gyermekkorának természetélményei elkísérték egész életére és jelentős hatást gyakoroltak költészetére. Szülei, Jékely János Lajos és a pilseni német családból származó Ziegler Berta egymás közt a német nyelvet használták, kisgyermekként még ő maga is németes akcentussal beszélt magyarul.
Elemi iskoláit Parajdon végezte, majd a székelyudvarhelyi gimnáziumban folytatta tanulmányait. 1899-ben családjával Kolozsvárra került, itt a református kollégiumban tanult. Tanárai között volt Kovács Dezső, magyar író, kritikus és Seprődi János, erdélyi magyar zenetörténész, folklorista. 1909-ben a kolozsvári egyetem bölcsészkarán szerzett magyar–német szakos diplomát. Egy hónapot töltött Párizsban, ahonnan visszatérve Nagyenyeden lett tanár, előbb a Bethlen Kollégium tanítóképzőjében, majd 1910-től a gimnáziumban.
A következő évben feleségül vette Schäfer Idát. Házasságukból három gyermek született: Jékely Zoltán (1913-1982 magyar író, költő, könyvtáros), Jékely Endre és Jékely Márta.
Egy versét névtelenül már 1905-ben közölte az Egyetemi Lapok, majd 1909-ben Jékely Lajos néven az Erdélyi Lapok folyóiratban jelentkezett, Kovács Dezső azonban megrótta „modern” hangja miatt, mire a költő évekig nem kísérletezett újabb publikálással.
Verseit Áprily Lajos néven először 1918 tavaszán Szentimrei Jenő közölte az Új Erdélyben.
Több folyóiratban jelentek meg írásai, köztük a Szászváros és Vidéke, az Erdélyi Szemle, a Napkelet, a Zord Idő és a Pásztortűz adott helyet írásainak. Ugyanakkor, az Erdélyi Irodalmi Társaság és a Kisfaludy Társaság mellett a Kemény Zsigmond Társaság is tagjává választotta.
Első költői sikerei után 1923-ban Dijonba ment, ahol a francia nyelv tanításához is diplomát szerzett.1924-ben elfogadta Kuncz Aladár meghívását, s együtt szerkesztették a kolozsvári Ellenzék irodalmi mellékletét. 1926-ban családostól Kolozsvárra költözött, s a református kollégiumban tanította a magyar és német irodalmat. Ugyanebben az évben részt vett az erdélyi magyar írók első marosvécsi találkozóján, s az itt összegyűltek megbízásából az 1928-ban induló Erdélyi Helikon szerkesztője lett. A következő három nyáron jelen volt a marosvécsi találkozón.
Áprily, gyermekei jövője érdekében 1929-ban Budapestre költözött, ez a lépése megrendülést váltott ki tisztelői körében. Tíz évig a Baár-Madaras Leánynevelő Intézet igazgatója volt. Tanítványa volt Nemes Nagy Ágnes is, aki többek között az ő hatására kezdett verseket írni. Elvállalta a Protestáns Szemle szerkesztését. 1935 őszén féléves tanulmányutat tett Észak- és Nyugat-Európában. 1941-től Parajdon egy erdei boronaházban töltötte a nyarakat. 1934 és 1949 között a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt.
1943 szeptemberében, miután nem volt hajlandó az iskolájában a zsidótörvények szabta felvételi rendelkezéseket végrehajtani, felmondott, nyugdíjba vonult, s Visegrád mellett, Szentgyörgypusztán telepedett le. Hosszú éveken át csak fordításaival volt jelen az irodalmi életben. Kiváló műfordítói munkát végzett, 1952-ben megnyerte a Puskin Anyegin című elbeszélő költeményének) újrafordítására kiírt pályázatot. A műfordítás – Lermontov, Nyekraszov, Turgenyev és Janus Pannonius – ebben az időben, az ötvenes években a „hallgató költő” megszólalása volt, különösen jelentős Puskin Anyeginjének és Ibsen Peer Gyntjének magyarra ültetése. Prózája Fecskék, őzek, farkasok címen jelent meg, mely természetszeretetét és hangulatteremtő erejét bizonyítja.
Versekkel az 1950-es évek közepétől jelentkezett újra. Első verseskötete a Falusi elégia (1921), fontosabb művei: Vers vagy te is (1926), Idahegyi pásztorok, verses dráma (1929), Rönk a Tiszán (1934). Régebbi és újabb verseinek gazdag válogatását már csak a halál árnyékában láthatta.
Nyolcvanadik születésnapja előtt három hónappal, 1967. augusztus 6-án halt meg a hárshegyi szanatóriumban. A visegrádi temetőben nyugszik.
A költő unokái, dédunokái éltetik munkásságát. Dédunokája, Gerlóczy Márton író állított emléket a családnak „Mikecs Anna: Altató” című regényében.
Főleg nagyanyja, Jékely Márta és dédnagyanyja, Áprilily felesége, Schäfer Ida emlékirataiból merítve írta meg a családregényt. Gerlóczy úgy fogott neki a munkának, hogy a családban fellelhető összes levelet, dokumentumot, emlékiratot áttanulmányozta és digitalizálta. Úgy döntött, hogy Mikics Anna, Jékely Márta első, négyéves korában elhunyt lánya lesz a családi történet mesélője. A könyv főszereplői mind nők, öt generációra visszamenőleg, de a férfiak is reflektorfénybe kerülnek.
A regény egyben korrajz is, hiszen a családi történeten át kirajzolódik a történelem.
Forrás: Wikipédia, székely.sport.krónika
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
