Az önkormányzati választás után Rimaszombat polgármesteri posztján nem lesz változás, de a képviselő-testület tagjainak több mint harmada kicserélődött.

Rimaszombat polgármestere a következő négy évben is Šimko József lesz, aki 2010 óta tölti be ezt a tisztséget, és függetlenként indult a választáson. 38,58 százalékos választási részvétel mellett 3057 szavazatot kapott. Őt Jaroslav Bagačka (KDH, OĽaNO, SaS, Za ludí, Spolu, PS) követte 2451 szavazattal, Ivan Hazucha (Smer-SD, Republika, Hlas-SD) 809, a függetlenként induló Lajka Zsolt 337, Horváth Csaba (Princíp) pedig 44 voksot kapott.

A képviselői helyek többségét a jobbközép pártok jelöltjei szerezték meg – derül ki a Szlovák Statisztikai Hivatal által közzétett hivatalos választási eredményekből.

Rimaszombat 21 tagú testületében nyolc új képviselő lesz a 2018–2022-es választási időszakhoz képest.

A rimaszombati képviselőtestület

A legsikeresebbek a KDH, az OĽaNO, a PS, az SaS, a Spolu, a Szövetség-Aliancia és Za ľudí jelöltjei voltak, akik nyolc mandátumot szereztek. Alternatíva 2022 csoportosulás néven kampányoltak.

Halász Attila, a Szövetség párt járási elnöke először került be a képviselő-testületbe. „Nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki részt vett a választásokon! Köszönöm, hogy megtiszteltek bizalmukkal! Öröm számomra, hogy pozitívan értékelték az eddigi munkámat. A jövőben azon fogok igyekezni, hogy közös erővel szépítsük és gazdagítsuk Rimaszombatot” – írta közösségi oldalán.

A sajtótájékoztatón kifejtették, Rimaszombat stabilitásáért és fejlődéséért fognak dolgozni, s mind a megválasztott polgármesterrel, mind a többi bejutott képviselővel az együttműködést keresik majd.

„Meg tudom ígérni, hogy nem fognak csalódni, mindig a városért és Önökért fogunk dolgozni. Nagyon szépen köszönjük, hogy ezt az utat választották” – tette hozzá Halász Attila.

Cziprusz Zoltán újraválasztott képviselő köszönetet mondott az Alternatíva csoportban dolgozó többi jelöltnek is, hogy erősítették a mozgalmat, s közösen dolgoztak a sikerért, mint mondta, bízik benne, hogy a jövőben ők is mandátumot szereznek. „Mindent megteszünk azért, hogy többségi klubot hozzunk létre” – szögezte le.

Az OKS öt jelöltje is bejutott a képviselő-testületbe. Két-két helyet független jelöltek, a Smer-SD színeiben induló, valamint az SMS jelöltjei szereztek meg. A Národná koalícia/Nezávislí kandidáti egy jelöltje, és a Sme rodina egy jelöltje is bekerült a testületbe.

(tasr, Alternatíva2022 FB/HE, Felvidék.ma)