(Fotó: Morvai Judit/Felvidék.ma)

A Párkány és Vidéke havilap a közelmúltban váltott főszerkesztőt, Gulyás Zsuzsanna újságíró személyében.

Maga a lap igen régi eredetű, majd a szocializmus alatt megszűnt, az 1990-es évek elején újra indult. S akkor a lap nevéhez hűen valóban a város és a vidék lapja is volt. Aztán csak a neve maradt, s a vidéki hírek, események kimaradtak, maradt csak a város önkormányzatának hírlapja.

Lehet most visszatér az eredeti küldetéséhez? Reméljük.

Mindenesetre az első novemberi teaest szervezése is erre utal. Ezen a nagy érdeklődést kiváltó teaesten a párkányi kultúrház kistermében Gulyás Zsuzsanna vendége volt az ebedi Buga László könyvtár vezetője dr. Páldi Tímea könyvtáros, akit már a lapban is bemutatott.

Megnyitójában a lap főszerkesztője elmondta, hogy ilyen formában is szeretne nyitni az egykori párkányi régió falvai felé, és tervezi a teaestek folytatását, helyi, de régiós személyekkel való találkozásokkal.

A harminc évig a városhoz tartozó mintegy 5 km-re eső Ebed település már harminc éve önállósult. A mindig ezer lakos körüli falu, a múltban is, de ma is az éltető és élhető falvak egyike a régióban. Sok neves és ismert embert adott a Honnak, akikről az utódok is igyekeznek nem elfeledkezni.

(Fotó: Morvai Judit/Felvidék.ma)

Az egyik legismertebb egyéniség volt dr. Buga László orvos, (eredeti nevén Bukovszky) akit a régebben születettek a környéken ismertek, körorvosi pályáját a két világháború között több faluban is végezte (Szőgyén, Muzsla, Béla), mindaddig, míg a második világháború után nem kényszerült átköltözni családjával együtt Magyarországra.
Az ebediek viszont nem felejtik. 2006-ban emléktáblát kapott a községi hivatal falára.

A helyi igen jól működő könyvtár vezetője PaedDr. Páldi Tímea tanítónő- könyvtáros pedig elkezdte kutatni az életét, összegyűjteni a dokumentumokat a budapesti Széchenyi könyvtártól, a leszármazottain keresztül, hazai könyvtárakban.

Annak ellenére, hogy ő már nem ismerte, lett a legtájékozottabb az orvos működését illetően, s olyan dokumentumok is kezébe kerültek, melyek sehol nem találhatóak.

Gulyás Zsuzsanna a teaest házigazdája mind Buga doktorról, mind a könyvtáros kutató munkájáról kérdezte vendégét.

Mint a beszélgetésből is kiderült, egy igen sokoldalú és nagyon népszerű orvos és közéleti ember volt. Közel félszáz könyve jelent meg, köztük verses kötetek és szakmai kiadványok, s ebből már a kutatónak az ebedi könyvtár részére sikerült jó párat begyűjtenie. Azt is megtudták az est vendégei, hogy az orvos nagyon szerette a falusi életet, a falusi embereket, sokat volt közöttük, nemcsak orvosként, de akár vendégségben, látogatások apropóján.

Bizonyára ezért is hagyta meg az ízes ebedi tájszólást is, mely külön élményt adott rádiós előadásainak, főleg a Kossuth rádióban, amelyek témája az egészséges életmód volt.

A társalgásban szó esett arról is, hogy az igen népszerű rajzfilmsorozatnak, a Dr. Bubónak mi köze volt az orvoshoz. Tímea asszony elmondta, hogy tulajdonképpen e figurát Buga Lászlóról formázták.

Buga doktor nem volt szaktudós, de felvilágosító és ismeretterjesztő munkásságával egy egész nemzetet oktatott a helyes, egészséges életmódra, és tanácsaival segítette a várandós nőket, a különböző betegségekben (cukorbetegség, magas vérnyomás, vérszegénység) szenvedőket. Általában olyan problémákkal foglalkozott, amelyeket az olvasók és a rádióhallgatók hozzá írt leveleiben (ezekből sok ezret kapott) vetettek fel. Több lapnak és újságnak volt a külső munkatársa, rovatvezetője (Szabad Föld, Élővilág, Egészség), de a legtöbben a rádióból ismerték, hiszen közel három és fél évtizeden át hétről hétre jelentkezett orvosi tanácsaival.

Egyik könyvében (Orvosnaplómat még mindig írom) emlegeti szülőfaluját is:

„Haldoklik Ebed, mert az egykori Párkány Štúrovóvá válva most falja be, és elhiteti vele, hogy jobb lesz neki. Talán el is hiszi. A házak terebélyesednek és ágaskodnak. Gépkocsik szundikálnak az udvarokban. Egy megfiatalodott házban öreg ónémet ágy. Abban születtem. A temetőben meg sír. Felirata: Két élet egy cél. Az öregeim. Századfordulói néptanítók. Engem városba rántott a sors. A falu színtartóbb, nyíltszívűbb, emberibb.”

Az est kedves színfoltja volt a műsorbetét, melyben Buga László könyveiből hangzottak fel idézetek, s még a Dr. Bubó zenéje is felcsendült egy kisdiák közreműködésével.

A teaestre meglepően sokan jöttek el, Ebedről is, pedig ott már tartottak emlékestet tiszteletére. Többen voltak, akik még kisgyerekként ismerték az orvost és egy-egy emlékezetes epizódot is elmondtak vele kapcsolatban, vagy amit hallottak szüleiktől.

A több mint kétórás kellemes beszélgetésen, teaázás közben sok szép emlék felcsillant, és jó volt érezni egy falu kötődését egykori szülötteihez, akik emlékét így átadják a következő nemzedéknek is.

Páldi Tímea kapcsolatban áll az orvos leányával, többször is találkoztak, és minden fellelhető dokumentumot igyekszik átmenteni falujának. Ezekből volt egy kis rögtönzött kiállítás az esten.

A párkányiak örülnek, és várják a következő találkozót, amelyre e siker után remélhetőleg rövidesen sor kerül.

(Dániel Erzsébet/Felvidék.ma)