Simicskó István, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke köszöntőt mond a Bátrak Ligája elnevezésű vetélkedősorozat karcagi állomásán (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

Az élet nagy kihívásaira is felkészít a Bátrak Ligája verseny – jelentette ki a Honvédelmi Sportszövetség elnöke szerdán, a Bátrak Ligája karcagi állomásán.

Simicskó István, aki a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője is egyben, a Honvédelmi Sportszövetség által rendezett esemény díjkiosztóján célként fogalmazta meg, hogy olyan fiatalok nőjenek fel, akik bátrak és képesek lesznek elhárítani a hazát fenyegető veszélyeket. Nem mindegy, milyen jövője lesz Magyarországnak – hangsúlyozta.

Kitért arra, hogy „Magyarország a béke pártján áll, a háborút megtapasztalták szüleink, nagyszüleink”.

„A szomszédságban most is háború dúl, az emberiség nem tanul a történelemből, ennek látjuk a káros hatásait a mindennapokban. Ebből a háborúból ki kell maradni! – szögezte le.

A Bátrak Ligája versenysorozat elsődleges célja a hazafias nevelés során aktív közösségek létrehozása és az egészséges életmód népszerűsítése

– tette hozzá Simicskó István.

Szerinte mindenki győztes, aki részt vett ezen, mindenki bátrabb, felkészültebb lesz. Továbbá büszke lesz arra, hogy jó lokálpatriótaként kötődik a szülőföldhöz. A program az is, hogy segítsen megérteni: a szülőföld, a haza semmivel sem pótolható, és akik kötődnek a hazához, bátran védelmezik is azt.

Simicskó István kitért rá, hogy a kadétképzés 2017-es indulása óta 120 iskolával kötött szerződést a Magyar Honvédség, ezekben egyfajta előképzésben részesülnek a gyermekek.

Simicskó István, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke gratulál a résztvevőknek a Bátrak Ligája elnevezésű iskolai vetélkedősorozat karcagi állomásán (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

Szepesi Tibor, Karcag polgármestere (Fidesz-KDNP) elmondta: a honvédelmi képzést, a haza iránti elkötelezettség megteremtését fiatalon kell kezdeni. Megemlítette, hogy a városban is elkezdődött a kadétképzés.

Tíz általános iskola csapata – Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar és Békés megyéből – vett részt a verseny karcagi állomásán.

Az első helyezést a Diószegi Kis István Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola csapata érte el. A díjakat Simicskó István mellett F. Kovács Sándor és Fazekas Sándor fideszes országgyűlési képviselők, Hubai Imre, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés elnöke és Szepesi Tibor adta át.

A Bátrak Ligája a Honvédelmi Sportszövetség rendezésében zajló országos versenysorozat általános iskolások részére. A szellemi vetélkedőkön honismereti tudással gazdagodnak, az aktív feladatokkal pedig a honvédelmi sportokban szerezhetnek jártasságot a gyermekek.

(MTI/Felvidék.ma)