Fotó: Müller Péter/Felvidék.ma

December 11-én a Lévai Magyar Asszonyok Ligája és a Reviczky Társulás szervezésében valósult meg a már hagyományos karácsonyi könyvvásár zárónapja a Reviczky Házban, melyet a Lévai Magyar Dalárdának köszönhetően egy zenés karácsonyváró műsor tett még emlékezetesebbé.

Az estet Kosztolányi Magdolna, a Lévai Magyar Asszonyok Ligájának elnöke nyitotta meg, aki köszöntötte a vendégeket, Varga Ferenc kismácsédi helytörténészt, írót és Lanz Rolandot a diószegi Pannonia Polgári Társulás elnökét, valamint a hallgatóságot.

Majd eloltódtak a lévai Reviczky Ház nagytermének mennyezeti lámpái és a nagyszínpadon feldíszített karácsonyfa fényei mellett a Lévai Magyar Dalárda tagjai Gába Zsuzsanna karnagyuk vezetésével egy-egy égő mécsessel a kezükben  H. Rohr és Hamar István „Adventi hírnök, friss fenyőág”c. szerzeménye közös énekével teremtették meg az est alaphangulatát. Majd Cziczka Angela lévai zeneszerzőnő Ave Maria c. egyházi éneke csendült fel. Ezt a „Dona Nobis Pacem” c. kánon-feldolgozás követett. Nagy tapssal jutalmazta a közönség a dalárda remek produkcióját. A zenés-irodalmi műsor első részét Matus Éva szép szavalata zárta, aki Ürge László kortárs lévai költő „Karácsonyi ének” c. megható költeményét adta elő.

Ezt követően Varga Ferenc kismácsédi helytörténész első alkalommal mutatta be több évtizedes munkájának eredményét a „Kismácséd története (1326-2020)” c. trilógiát. A szerző egy gazdag képanyagot felvonultató előadás keretében először a trilógia első kötetét ismertette, mely a „Kismácséd nagyjai, tájszavai, műemlékei és emlékművei” címet viseli.

Majd a szerzőtől a 2. kötet bemutatása során megtudtuk, hogy Kismácséd Antiochiai Szent Margit tiszteletére felszentelt temploma, az egykori település központjában, ma a szántóföld szélén található. A toronyban látható hatágú csillag Jézus ragyogását, a félhold Szűz Máriát szimbolizálja, 1984-ig egy lengő lófarok is látható volt a templomtornyon, mely a besenyő Súr vezérre emlékeztetett, akinek Kismácséd valaha a szállásterülete volt.

A templom 14. századi felbecsülhetetlen értékű fali freskóinak feltárása 2009-ben kezdődött el. Varga Ferenc lelkesedését és fáradhatatlan munkáját dicséri a trilógia „Kismácséd Beneš árnyékában” c. utolsó része.

A szerző a legnagyobb részletességgel dolgozta fel a Kismácsédról kitelepítettek élettörténetét. Célja az volt, hogy tisztelegjen emlékük előtt, akik az embertelenségben is emberek maradtak, és sorsukon keresztül mutatassa be az azóta felnőtt harmadik-negyedik nemzedéknek, kik is voltak Kismácséd őslakói, és miért kellett őseik földjét elhagyniuk. Nagy tapssal jutalmazta a közönség a szerző szíveket-lelkeket megérintő előadását.

Majd a karácsonyváró műsor második részében a Lévai Magyar Dalárda Somorjai József „Üzenet a kék bolygónak” c. kórusművét adta elő. A nagy tapsot követően Gába Zsuzsanna köszönte meg a közönség elismerését és a dalárda tagjai egész éves munkáját. Ezt követően csak a karácsonyfa fényei mellett „Adventi hírnök, friss fenyőág”c. kórusmű záró versszakait énekelve – kezükben égő gyertyákkal – vonultak ki a dalárda tagjai a Reviczky Ház nagyterméből.

Végezetül Urbán Zoltán, a Reviczky társulás elnöke karácsonyváró gondolatai hangzottak el. A meghitt estet a trilógia dedikálása és egy hosszan tartó nagyon kellemes közös társalgás zárta.

(Müller Péter/Felvidék.ma)