Illusztráció (karpatinfo.net)

Közös nyilatkozatban bírálja a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) az Ukrajna nemzeti közösségeiről szóló új törvényt.

A közös nyilatkozat rámutat, hogy

a törvényalkotók teljes egészében figyelmen kívül hagyták a magyar és más kisebbségi szervezetek által korábban megfogalmazott konstruktív javaslatokat.

A törvény nem csupán megerősíti az oktatási és nyelvtörvényben korábban kodifikált jogszűkítéseket, de újabbakat is bevezet, „nem garantálja a kompakt nemzetiségi letelepedési térségek megőrzését, illetve a nemzetiségi szimbólumok használatát sem” – áll a nyilatkozatban.

A közös nyilatkozat szerint

az új jogszabály „a kisebbségi jogokat kizárólag a kisebbségekhez tartozó személyek egyénileg gyakorolható jogaként értelmezi”, megfosztva ezzel őket (közösségeiket, szervezeteiket) az intézményesen gyakorolható politikai, oktatási, nyelvi jogok érvényesítésétől, s így saját sorsuk befolyásolásának lehetőségétől is.

A kárpátaljai magyarság két mérvadó érdekvédelmi szervezete szerint a törvény jelenlegi formájában nem alkalmas arra, hogy Ukrajna jogalkotásában megfelelő eszközül szolgáljon az alkotmány rendelkezéseinek, illetve az ország nemzetközi jogi kötelezettségeinek végrehajtásához a nemzeti kisebbségek jogainak védelme tekintetében.
A törvény nem biztosít megfelelő intézményi alapokat és jogi mechanizmusokat a nemzeti kisebbségek jogainak érvényesítéséhez és védelméhez – zárul a KMKSZ és az UMDSZ nyilatkozata.

Az Ukrajna nemzeti közösségeiről szóló törvénytervezetet a 450 képviselőt számláló ukrán parlament kedden 324 képviselő támogatásával második olvasatban, azaz véglegesen is elfogadta.

(MTI)