A szlovák törvényhozás épülete Pozsonyban (Fotó: Oriskó Norbert/Felvidék.ma)

Hétfőn 13 órakor a tervek szerint folytatódik a parlament ülése, a képviselők egyebek mellett az egészségügyi és a környezetvédelmi minisztérium javaslataival foglalkoznak. Elfogadásra vár a jövő évi költségvetés tervezete is, Boris Kollár (Sme rodina) házelnök kijelentette, szeretné, ha a héten megszavaznák a képviselők.

Arra is figyelmeztetett, a 2023-as büdzsé nélkül nem lehet teljesíteni az egészségügyi dolgozóknak tett ígéreteteket, továbbá a lakosság anyagi megsegítését, és nem lehet garantálni az energiaárakat sem.

Az ellenzéki pártok több módosításhoz ragaszkodnak annak fejében, hogy megszavazzák a költségvetést. Az SaS szerint a büdzsé tervezete populista, kampányízű és mesterségesen felduzzasztott, emellett a rendkívül magas hiányt kritizálta.

A héten sor kerülhet az alkotmány módosítására is, melynek értelmében lehetővé válna a parlamenti ciklus lerövidítésre.

A Sme rodina ezzel kapcsolatos javaslata második olvasatban van. A Smer-SD azt szeretné, ha már 76 képviselő szavazata elegendő lenne a választási ciklus lerövidítéséhez, más pártok ragaszkodnak a 90 képviselői szavazathoz, mivel csak így lehet kellő mértékben garantálni a törvényhozás stabilitását.

(TASR/Felvidék.ma)