Veronika Remišová (Fotó: TASR)

A kormány átalakítására vonatkozó követelésével az SaS nem arra törekszik, hogy megmentse ezt a kabinetet és lehetővé tegye, hogy a 2024-es rendes választásig folytassa a kormányzást – jelentette ki Veronika Remišová miniszterelnök-helyettes, a Za ľudí elnöke.

„Nem hiszem el, hogy a céljuk a kabinet megmentése és a további kormányzás lehetővé tétele, ugyanis folyton módosítják a követeléseiket, ráadásul rendre újakkal hozakodnak elő”

– jelentette ki Remišová az SaS-szel kapcsolatban.

Két pártbeli kollégájával, Jana Žitnanskával és Juraj Šeligával ellentétben ő nem gondolja azt, hogy a kormány átalakítása jelentené a megoldást.

„Nekem más a véleményem, de rendben, tárgyalhatunk erről is, és feltételezem, hogy a kormánypártok ma esti megbeszélésén is szóba kerül”

– közölte, egyúttal hangsúlyozta, hogy a kormánynak most elsősorban az embereknek adott anyagi segítségre kellene összpontosítania.

Natália Milanová (OĽaNO) kulturális miniszter sem helyesli a kormány átalakítását. „Erre az évre nekem elég volt egy átalakítás, a Szlovák Nemzeti Galériáé” – mondta újságíróknak. Beismerte, hogy több forgatókönyv is terítéken van a kormány sorsával kapcsolatban, de egyikről sem akart bővebben nyilatkozni, arra hivatkozva, hogy zajlanak a tárgyalások.

(TASR/Felvidék.ma)